Vágtat a német tőzsde: további emelkedés jön?

Vágólapra másolva!
A történelem és a tőzsde egyaránt hajlamos ismételni önmagát, a technikai elemzés segítségével pedig nemcsak megtalálhatjuk ezeket az ismétlődéseket, de ideális esetben még sikeres pozíciókat is építhetünk a segítségével. Márpedig a DAX indexben egy nagyon hasonló formáció rajzolódik ki, mint ami 2005-ben már sikerrel kecsegetett a szemfüles befektetők számára.
Vágólapra másolva!

Minden tőzsdével foglalkozó befektető, spekuláns találta már olyan helyzetben magát, hogy nagy emelkedés után állnak a piacok, részvények, és neki még sincs pozíciója. Sokan mondják ilyenkor, hogy már nem veszek bele, mert túl magasak az árak, sokat ment a piac. Sőt, sokan vannak olyanok is akik shortolják, mert túlvett és sokat emelkedett, és abban a hitben, hogy biztosan kell jönni egy korrekciónak.

A fentiek cáfolatára szeretnénk bemutatni egy jó belépési pontot a vezető német tőzsdeindexet, a DAX-ot kereskedők számára. A kedvező kilátásokat erősíti, hogy mint ahogy korábbi elemzésünkben rámutattunk, több DAX komponens is kimagasló erőt mutat, történelmi csúcsokon mozognak a részvények.

2005: 10 százalékos emelkedést hozott a zászló

A DAX mozgását látjuk 2005-ben. Egy jelentősebb, közel 10%-os emelkedés után korrekcióba kezdett június folyamán az index, és zászlóalakzat bontakozott ki, majd ebből megtörtént a kitörés. A zászló alakzat ebben az esetben egy trend megerősítő formáció, és azt valószínűsíti, hogy az irányadó emelkedés tovább fog folytatódni. Általában egy trend közepén szokott létre jönni.

A célzóna jelöli a számított értéket, amit el is ért az index augusztus elején. Fontos a piacra lépéskor a stop-loss, azaz veszteségvágó szint alkalmazása, mert anélkül nem lehet hosszabb távon nyereséget elérni. Sőt, aki nem alkalmazza a veszteséges pozíció lezárását, könnyen elbukhatja tőkéjének jelentős részét is egyetlen rossz lépéssel. A fenti ábrán jól látható, hogy hol kellett volna lezárni a pozíciót, ha nem a tervünknek megfelelően alakul az árfolyam. Szerencsére elérte a várakozásunk szerinti szintet, és nyereséget tudtunk volna realizálni.

DAX Index (napi grafikon)

Forrás: [origo]

Jó, jó utólag könnyen beszél az ember. De mostani helyzetben mit csináljunk? Adjunk? Vegyünk?

2013: ismét itt a zászló

Szerencsére a technikai alakzatok ismétlik önmagukat és az valószínűsíthető, hogy a befektetők hasonlóan fognak viselkedni, mint tették a múltban. Legnagyobb örömünkre a DAX indexben ismét egy zászló formáció alakult ki!

Látható, hogy egy jelentős emelkedés után most is korrekció kezdődött januárban, és kialakult egy zászló alakzat, amiből a héten kitört az árfolyam. Úgy véljük, hogy ez egy jó vételi belépési pont, mert a számított érték 8500 pont körül van, közel 10 százalékos potenciállal kecsegtetve, miközben veszteségvágó megbízásunkkal alig pár százalékos mínuszban elvághatjuk a pozíciót, ha rosszul alakulnak a dolgok.

Persze soha ne feledjük, semmi garancia sincs arra, hogy el is fogja érni ezt az értéket az index, ezért a stop szint alkalmazása mindenképpen elengedhetetlenül fontos.

DAX Index (napi grafikon)

Forrás: [origo]

A történet tanulsága pedig az, hogy hiába vagyunk túl egy lendületesebb emelkedésen, még mindig akadhat kedvezőnek tűnő beszállási pont.