Magánnyugdíjpénztárak miatt nyomoznak

Kiemelt nyomozás folyik három magánnyugdíjpénztárat érintő feljelentés miatt a Magyar Nemzet szerint.

Már a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya kiemelt ügyek osztálya nyomoz az Aegon, az Erste és az AXA magánnyugdíjpénztárait érintő feljelentések ügyében - írja a Magyar Nemzet szerdai száma.
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a lap megkeresésére közölte: az Aegon és az AXA ügyében a Fővárosi Főügyészség látja el a felügyeletet, az Erste működésével összefüggésben indult nyomozás fokozott ügyészi felügyelet alatt áll. Gyanúsítotti kihallgatások még nem voltak.

A nyomozások Gaál Szabolcs Barna, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) feljelentése nyomán indultak.
A lap birtokába jutott feljelentés szerint csaknem ötmilliárd forinttal lett volna olcsóbb, ha az Aegon 2008 és 2010 közöttt a piacon elérhető átlagos díjért alkalmaz vagyonkezelőt, de a pénztár a pályáztatás helyett inkább cégcsoporton belüli, saját vagyonkezelőt vett igénybe.

Az Erste nyugdíjpénztára tagszervezési díj címén fizetett ki ügynökeinek 23,4 millió forintot a gyanú szerint jogtalanul, míg egy másik esetben a letétkezelő szabálytalan kiválasztása miatt érhette 11 milliós kár a tagokat.
Az AXÁ-t érintő 2012-es feljelentés szerint a nyugdíjkassza úgy fizetett saját munkatársainak 55 millió forint bónuszt a gazdasági válság kirobbanását követő években, hogy tagjainak veszteséges működés mellett folyamatosan negatív hozamokat produkált - írja a lap.