Vágólapra másolva!
A kormány lelkendezik a foglalkoztatottak számának emelkedésén, holott elképzelhető, hogy nagyrészt a külföldre távozó magyarok miatti statisztikai torzításról van szó. A GKI szerint a külföldön dolgozókat is beszámítja a KSH, pedig őket nem tudják felmérni.
Vágólapra másolva!

A külföldre vándorló magyarok miatt is lehetséges, hogy folyamatosan növekszik a foglalkoztatottak száma - mutatott rá a GKI Gazdaságkutató. Aki külföldön dolgozik, az nem nyilatkozik a magyar statisztikai hivatalnak, amely viszont úgy számolja az adatokat, mintha itthon lennének. Matolcsy György a napokban árulta el, hogy körülbelül félmillió magyar dolgozik külföldön. Ez egy igen nagy szám, amely alkalmas a statisztikák jelentős mértékű torzítására.

A GKI 100 emberes példán mutatta be, hogyan torzíthat a statisztika. Feltételezzük, hogy tíz ember közülük külföldön dolgozik. A KSH az itthon maradó kilencven emberből kérdez meg valahányat, és azt kapja, hogy ötven százalékuk dolgozott. Ezután viszont az ötvenszázalékos arányt az összes száz emberhez viszonyítja, így a statisztikában az fog állni, hogy ötvenen dolgoztak Magyarországon. Pedig valójában Magyarországon a kilencven ember fele, vagyis csak 45 dolgozott, a tíz ember külföldön vállalt munkát.

A KSH foglalkoztatottak számát bemutató statisztikája tehát arra utal, hogy Magyarországon egyre többen dolgoznak. A hivatal munkatársai az utca emberét kérdezik meg arról, hogy az elmúlt időszakban dolgozott-e valamit, ami lehet egy fordítás, alkalmi munka vagy bármi, ami pénzkeresettel jár.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az elmúlt mintegy másfél évben folyamatosan büszkélkedett a foglalkoztatási statisztákkal, mivel az folyamatosan azt bizonyította, hogy többen dolgoznak.

Valójában azonban ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyre több lenne a munkahely Magyarországon. Van ugyanis egy pontosabb statisztika is, amely az alkalmazásban állók számát méri. A legalább öt főt foglalkoztató cégeknek kötelező bejelenteniük, hány dolgozójuk volt, a kisebb cégeket pedig mintavétellel megbecsüli a KSH. Az alkalmazottak száma az elmúlt két évben folyamatosan csökkenő trendet mutat. Vagyis miközben egyre többen dolgoznak, egyre kevesebb a munkahely.

A két adat nehezen összehasonlítható, mert az alkalmazottak számában például nem szerepelnek az alkalmi munkát vállalók, és az egyéni vállalkozók sem, a foglalkoztatottak számát viszont önbevallás alapján méri a KSH. Nem is a két számot érdemes összehasonlítani, hanem a trendet: a két adat rendszerint egy irányba mozog, az elmúlt két évben viszont ellentétes irányban.

Ennek több oka is lehet, például az, hogy egyre több a feketén dolgozó ember. A GKI arra mutatott rá, hogy hozzájárulhat a foglalkoztatottak számának növekedéséhez az egyre nagyobb mértékű külföldi munkavállalás is.