Vágólapra másolva!
500 darab, OTP törzsrészvényre is átváltható Opus kötvényt vásárolt még múlt pénteken a bank igazgatósági tagja, dr. Gresa István. A vevő az 1000 euró névértékű értékpapírokat nettó 52 százalékos árfolyamon vásárolta meg. A bank korábbi bejelentése szerint dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának felesége hétfőn vásárolt 14 000 darabot ugyanebből az értékpapírból. Az OTP bennfentesei nagy tételben vásárolnak a kötvényekből, a vásárlások mozgatórugójával kapcsolatban azonban eddig nincs konkrét információ.
Vágólapra másolva!

dr. Gresa István, az OTP Bank igazgatósági tagja a HSBC Private Bank SA, mint befektetési szolgáltató igénybevételével, tőzsdén kívüli ügyletben, 2013. január 25-én nettó 52% átlagárfolyamon 500 darab (1 000 euró névértékű) OPUS Securities SA. által kibocsátott ICES kötvényt vásárolt.

Mi az az Opus kötvény?

2006-ban a FÁK térsége felé terjeszkedett az OTP, az orosz Investsberbank-csoport 96,4 százalékos részvénycsomagjának 373 millió eurós, illetve a Raiffeisenbank Ukraine 100 százalékos pakettjének 650 millió eurós vételárának előteremtéséhez azonban jelentős külső forrásokra volt szüksége. A bank ezen igényét elégítette ki részben az Opus kötvények közvetett módon történő kibocsátásával.

2006 októberében 31-én külföldi intézményi befektetők 514,3 millió euró értékben jegyeztek le az Opus Securities S.A. által zárt körben kibocsátott kötvényeket. Az Opus az így befolyt összeget 14,5 millió darab OTP törzsrészvény megvásárlására költötte, mely papírok az esetleges kötvényátváltás fedezetének is tekinthetők.

A kötvények 2011. október. 31. és 2016. október 17. között 9 345 forintos árfolyamon az OTP Bank Nyrt. törzsrészvényeire átválthatók, kamatuk 2016-ig évi fix 3,96 százalék, azt követően pedig a három hónapos európai irányadó bankközi hitelkamatláb, azaz az Euribor plusz 3 százalékpont. 2016. október 31-től a bank bármikor visszahívhatja a papírokat.



Egy keddi OTP bejelentés szerint nem csak dr. Gresa István számít az egyetlen bennfentes Opus kötvény vevőnek, ugyanis dr. Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának a felesége is vásárolt az értékpapírból hétfőn, igaz ő jóval nagyobb, 14 ezer darabos mennyiségben.

Az Opus kötvények vonzó, 7 százalék feletti eurós hozam mellett forognak, ami könnyen lehet a bennfentesek által indított vásárlásoknak az egyik mozgatója. Amennyiben azzal számolnánk, hogy a kötvényt a bank 2016-ban visszahívja, úgy még ennél is kedvezőbb hozammal kecsegtetnek a papírok, bár a visszahívást illetően egyelőre nagy kérdőjelek mutatkoznak. A kötvény ugyanis 2016 után a három hónapos EURIBOR felett 300 bázisponttal fog kamatozni, mely egyelőre elég vonzó feltételnek tűnik ahhoz, hogy a bank ne a visszavásárlás mellett döntsön.