A szovjetek sehol, mehet haza az arany

A német központi bank szeretné, ha 2020-ra a német aranytartalék fele Frankfurtban lenne. Senki sem vitatja, hogy a Bundesbanknak joga van ahhoz, hogy aranytartalékait ott tárolja, ahol akarja és tudja, a német arany kivonása azonban már önmagában is elég lehet ahhoz, hogy megrendítse a rudakat eddig tároló bankokba vetett bizalmat.

A német aranytartalék New Yorkban, Londonban és Párizsban őrzött részének esetleges hazaszállításáról szóló első hírek 2012 októberében láttak napvilágot, amikor is a német számvevőszék felvetette, hogy a Bundesbanknak ellenőriznie kellene külföldön tárolt aranyrúdjainak minőségét, hiszen ilyen vizsgálatra eddig még soha nem került sor, így semmilyen konkrét adatuk nincs a német hatóságoknak arról, hogy az aranyuk egyáltalán hiánytalanul megvan-e.

Márpedig a németeknek nem mindegy, hogy az amerikai, brit és francia helyszíneken megfelelően kezelték-e vagyonukat, hiszen a Bundesbank hatalmas, 3391 tonnányi aranytartalékának 69 százaléka nincs a német határokon belül. Jelenleg a külföldön tárolt német arany 45 százaléka az Egyesült Államok központi bankja, a Fed New York-i lerakatában van. A Bundesbank tervei szerint 2020-ig 300 tonna aranyat (azaz a CNBC tavaly őszi becslésében közölt mennyiség dupláját) kellene Manhattan alól hazaszállítania a német hatóságoknak, de még így is a Fednél maradna a német arany 37 százaléka.

Talán nincs biztonságban New Yorkban?

Tekintve, hogy hivatalosan a Federal Reserve New York-i telephelye a világ legnagyobb aranylerakata (36 állam összesen körülbelül 7000 tonna aranyat tárol itt), bizonyára nem fog gondot okozni, hogy a németek megkapjanak 300 tonnát a saját tartalékukból. Az a - német bulvárlapok által is gerjesztett - félelem, hogy a Fed ne tudná kiadni az aranyat, alaptalan. Azonban nemcsak az járhat rendkívül súlyos következményekkel, ha bebizonyosodna, hogy a Fed nem tud elszámolni partnerei felé a rábízott értékekkel, hanem már pusztán az is, ha a piaci szereplőkben ilyen gyanú merül fel. A Bundesbank lépése pedig - az ennek ellenkezőjét bizonygató nyilatkozatok és sajtóközlemények tömkelege ellenére is - végső soron azt üzeni, hogy a németek szerint jobb helyen van az aranyuk Frankfurtban, mint New Yorkban.

A Fed egyébként éppen azért őrzi ingyen a lerakataiban tárolt aranyat, mert önmagában az a tény is, hogy partnerei rábízzák értékeiket, erősíti az USA központi bankrendszerébe és így a dollárba vetett bizalmat. A náluk tárolt arany mozgatásáért viszont már számolnak fel illetéket, azonban úgy tűnik, a Bundesbanknak még ennek ellenére is megéri a 300 tonna arany hazaszállítása. A kérdés, hogy miért.

Kellően messze a szovjetektől

A hidegháború éveiben a Német Szövetségi Köztársaság hivatalosan azért tárolta aranykészletének nagy részét külföldön, mert úgy gondolták, hogy egy esetleges szovjet invázió esetén belföldön túl nagy veszélyben lenne a nemesfém. A másik ok, hogy ha az arany eladására került volna sor, New Yorkban, Londonban és Párizsban a németek hamarabb és könnyebben helyezhették volna át tartalékaikat a fogadó államok devizáiba.

Werner Abelshauser német gazdaságtörténész azonban egy harmadik okról is beszélt a Deutsche Wellének: szerinte a németek a hidegháború éveiben folyósított kölcsöneik mellett aranytartalékuk bizonyos részét is szövetségeseik bankjaiba szállították, hogy erősítsék a nemzetközi bizalmat a francia, az angol és az amerikai pénzügyi rendszerben, majd ezen keresztül tegyenek szert némi zsarolási potenciálra.

Az NSZK ugyanis sokáig egyáltalán nem engedhette meg, hogy az amerikai csapatok elhagyják a területét, mivel attól tartottak, hogy a Német Demokratikus Köztársaság ebben az esetben azonnal megtámadná őket. Ebben a kérdésben tehát teljesen ki voltak szolgáltatva az amerikai kormányzat jóakaratának, viszont a szövetségeseknél tárolt arany visszavonásának lehetőségével a Német Szövetségi Köztársaság tompítani tudott e függés egyoldalúságán. Ez az elmélet magyarázni tudja azt is, miért csak az NSZK három legfőbb katonai szövetségese tárol német aranyat.

Hiányzott a németeknek az aranyuk

Mostanában felértékelődik az aranytartalékok szerepe. A pénzügyi válság hatásain ugyanis a legtöbb jegybank pénzteremtéssel igyekszik úrrá lenni, az euró és a dollár kamatai is rendkívül alacsonyak, ez pedig komoly inflációs kockázatot hordoz. Azt, hogy a világ államai ezt a kockázatot mennyire komolyan veszik, jól jelzi, hogy Mexikó, Törökország, Oroszország és Kína mellett Brazília és Irak is nagymértékben növelte aranytartalékait a tavalyi évben.

Németországnak nem kell nemesfémet vásárolnia, hiszen - elméletileg - jól el van látva tartalékkal, csak haza kell vinnie. Az arany tárolási helye egyébként egyetlen szempontból lényeges: ha a német arany németországi tárolókba kerülne, a Bundesbanknak nem kellene tovább aggódnia, hogy partnerei kiszervezik a tartalékát. Az ezredfordulón a német központi bank ugyanilyen félelmei miatt követelte vissza Londonban tárolt aranytartalékának egy részét, a brit kormányzat ugyanis Gordon Brown utasítására saját aranykészleteinek eladásába kezdett, a Bundesbank pedig félt, hogy német rudak is az eladásra szánt fém közé keverednek. (Az egyes országok rúdjai csak nehezen azonosíthatóak, így elvileg elképzelhető volt, hogy a németeknek a rosszabb minőségűek maradnak.)

Számít az arany?

A korábbinál sokkal kisebb jelentőségük van az aranytartalékoknak. 1974-ben az arany demonetizációjával ugyanis minden kapocs megszűnt, amellyel a világ országai valutájuk árfolyamát az aranyhoz kötötték, így tehát az arany pénzpolitikai szerepe radikálisan leszűkült. A jegybankok ma már csak tartalékolásra használják a nemesfémet, és az IMF még a hetvenes években - határidő megjelölése nélkül bár, de - előírta, hogy tagállamainak csökkenteniük kell aranykészleteiket. Az elmúlt 40 évben az aranyrudak értékesítése kifejezetten lassan haladt (az IMF statisztikája alapján még az ezredfordulón is több mint 950 millió unciányi arannyal rendelkeztek a világ jegybankjai). Franciaország és Olaszország mellett Németország sem mutatott semmilyen hajlandóságot aranykészletei csökkentése iránt az IMF ajánlásai ellenére sem.

A Bundesbank politikájának magyarázatakor persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy belföldön egyre nagyobb nyomás nehezedik az intézmény igazgatótanácsára. Németországban ugyanis több magánkezdeményezés tekinti céljának, hogy elérjék a német arany hazavitelét. A Gold-action.de honlapon aláírható petíciónak például már 2012 őszén tízezernél is több támogatója volt (igaz, ez a szám azóta csak háromezerrel nőtt). Az arany hazahozatalát követelő csoportok úgy gondolják, hogy a világ jegybankjai a náluk lévő arany jelentős részét hitelben kiadták, így pedig Németország részéről óriási luxus, hogy aranytartalékát nem a saját lerakatában tartja. Ez indokolja, hogy a Bundesbank miért fogadta el a számvevőszéknek az arany hazaszállítására vonatkozó javaslatát, miközben vissza is utasíthatta volna. Az első bejelentések és a pontos tervek nyilvánosságra hozatala között eltelt három hónapban pedig a Bundesbank képviselőinek valószínűleg volt idejük puhatolózni az aranyat őrző partnereiknél afelől, hogy mikor, milyen kockázattal és mennyi aranyat szállíthatnak biztonságban haza.

A Bundesbank egyébként a Párizsban tárolt teljes tartalékát is Frankfurtba szállítja a következő hét évben. Ez a döntés szorul a legkevesebb magyarázatra, hiszen az euró bevezetése óta a 374 tonnányi német nemesfém a Banque de France széfjeiben semmivel nem hasznosabb, mint ha Németországban lenne. A nyilvánosságra került tervek szerint viszont a londoni aranyhoz nem nyúl a német központi bank, készletei 13 százalékát továbbra is a brit fővárosban kívánja tárolni.