Az E.ON-gázüzletágának megvásárlása miatt kell kiemelten sürgős eljárásban átírni az idei költségvetést. A cégnek 350 milliárd forintot fizet vagy az MVM, vagy a magyar állam.

Az E.ON-nal kötött szerződés miatt kell sürgősen módosítani az idei költségvetést - derül ki abból a törvényjavaslatból, amely a parlament honlapjára került fel.

Az állam készfizető kezesként felel az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az E.ON SE-vel kötött adásvételi szerződésből eredő, legfeljebb 875 millió euró, plusz a készletek megvásárlása miatt legfeljebb 90 milliárd forint fizetési kötelezettsége teljesítéséért - szól a szöveg.

A 90 milliárd forint durván 310 millió eurónak felel meg. Vagyis az E.ON gázüzletágáért csaknem 1,2 milliárd eurót, 350 milliárd forintot fizet az MVM. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor a magyar állam fizeti ki az amúgy állami cég helyett.

Orbán Viktor január 31-i moszkvai látogatásán nyilatkozott arról, hogy a kormány visszavásárolta azokat az eszközöket - például gáztározókat, szerződéseket - amelyeket az előző kormányok privatizáltak. A miniszterelnök február 1-jén a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: jóval a kormány által meghatározott maximális vételár alatt vásárolta meg Magyarország az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeit. Hozzátette: minden megállapodás létrejött az ügyben, csak technikai részletkérdések, szövegezési munkálatok maradtak hátra, a szerződés aláírása bármelyik pillanatban megtörténhet, hiszen az MVM közgyűlése meghozta a döntést.

A kormányfő tájékoztatása szerint összesen négy földgáztározóról van szó és arról a szerződésről, amely az oroszországi gáz importálását szabályozza, vagyis a jövőben - az E.ON helyett - Magyarország fog tárgyalni az oroszokkal arról, mennyi gázt hoz be, milyen ütemezésben és mennyiért. Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy a lapok 800 millió euró körüli vételárról cikkeztek, Orbán Viktor azt válaszolta: "nem irreális, amit ön mond".

A törvénymódosítást hétfőn, egy nap alatt áthajtják a parlamenten.