Lelepleztük a titokzatos mozgást: Mi köze az aranynak a Richterhez?

Vágólapra másolva!
Zuhant ma a Richter és nagyot esett az arany. A két terméknek nem sok köze van egymáshoz, mégis kísérteties az együttmozgásuk. Na de miért? Vérzivataros időkben az arany és a Richter is a biztonságos menedék a maga piacán, ezt leszámítva azonban sok közös pontot nem igen lehet találni. A grafikonok ennek ellenére elképesztő módon festenek.  
Vágólapra másolva!

Nagy esés bontakozott ma ki az arany piacán nap közben, a befektetők a kockázatvállalási kedv erősödésével egyre inkább elfordulnak a nemesfémtől. Eközben a szintén defenzívnek mondott Richter árfolyamát is püfölni kezdték, bár ebben az esetben a kiváltó ok egészen másban keresendő. A mozgások eredménye viszont, hogy az utóbbi napokban elképesztően szoros együttmozgás alakult ki az arany és a Richter között,

Az arany (pirossal, USD/uncia) és a Richter (Ft, feketével) ármozgása az utóbbi napokban

sőt ha hosszabb távra kitekintünk, egészen 2012 eleje óta megfigyelhetjük mindezt. Ráadásul nemcsak az elmozdulások iránya nagyon megegyező, hanem azok százalékos értelemben vett nagysága is.

Az arany (pirossal, USD/uncia) és a Richter (Ft, feketével) ármozgása

Biztonságos menedékként tekint mindkét termékre a piac, valószínűleg ez az egyetlen közös pont az arany és a Richter között. A Richter a nagy defenzív papír a magyar tőzsdén, az arany pedig a nagy defenzív játékos világviszonylatban. A látottak alapján arra következtethetünk, hogy a Richter árfolyamát sokkal nagyobb mértékben alakítja a hangulat, mint a fundamentumok változása (márpedig ilyen tekintetben nem jó ómen a nemesfém látványos gyengélkedése). Az egyik egyébként nem is feltétlenül zárja ki a másikat, hiszen ha a fundamentumokban adott időszak alatt nem történik változás, akkor az árfolyamot rövid távon a hangulati elemek eltéríthetik a feltételezett valós érték szintjétől.

Bár nagyon tudományosan hangzik, azért összességében mindez továbbra is inkább a belemagyarázás kategóriája. A Richter valós, a készpénzáramlás által is mérhető fundamentumokkal bír, míg az arany esetében ilyenről nem beszélhetünk. Azt pedig vélhetően mindenki érzi, hogy a gyógyszeripar és a bányászati szegmens összehasonlítása olyan, mintha almát hasonlítanánk a körtéhez.