Szabadulni kell a Richtertől az elemző szerint

2013.02.11. 7:55

A Richter negyedéves gyorsjelentését követően a Bank of America a korábbi vételi ajánlását egy csapásra alulsúlyozásra módosította, miközben a Concorde elemzője továbbra is fenntartva felülsúlyozás ajánlását, a célárfolyamot jelentősen mérsékelte.

Nagy pesszimizmusra utal, hogy a Bank of America elemzője a korábbi felülsúlyozás ajánlását egyetlen lépéssel alulsúlyozásra módosította a Richter piacán. Ebben a lépésben a gyógyszergyártó várakozásoknál gyengébb jelentése, illetve a menedzsmenttől érkező szintén inkább kedvezőtlenül csengő kilátások játszhatták a főszerepet.

Talán ennek hatására a Concorde elemzője is csökkentette a vállalat részvényeire korábban megfogalmazott 46 000 forintos célárfolyamát, méghozzá egészen a 42 750 forintos szintekre. Mivel még ezen szint elérése is érdemi felértékelődési potenciállal kecsegtet, a brókercég továbbra is felülsúlyozandónak tartja a gyógyszerpapírokat.