Nekilendült a forint

Vágólapra másolva!
A délelőtti kilengést követően mostanra magára talált a forint kurzusa, ismét a 290,5-ös szinteken jár a deviza árfolyama. Egy mai gazdasági konferencián Simor András jegybankelnök a  fenntarthatósági kockázatokra hívta fel a figyelmet Magyarországgal kapcsolatban, de a piaci szereplők már elsősorban a devizakötvény-kibocsátásról érkező hírekre figyelnek, melyek szerint jelentős érdeklődés mutatkozik a papírok iránt.
Vágólapra másolva!

16:00

Simor András szerint Magyarországon a belső kereslet, a lakossági fogyasztás még éveken keresztül gyengélkedhet. A Bloomberg tudósítása szerint a jegybank elnöke arra is kitért egy mai gazdasági konferencián, hogy a magyar gazdaság fenntarthatósági kockázatokkal néz szembe, hiszen miközben az előttünk álló években a növekedés lassú marad, az adósságaink utáni költségek még mindig magasak. A gyengébb forint miatt a magyar eladósodottsági ráta alig csökken, ami bebetonozza Magyarország sérülékenységét.

A jegybankelnök szavai nem voltak hatással a forint árfolyamának alakulására, annak délutáni erősödését elsősorban az hajtja, hogy piaci információk szerint meglepően nagy érdeklődés mutatkozik a magyar devizakötvények iránt.

09:45

292 fölé lendült ma reggel a forint az euró ellenében, pedig a hajnali órákban az árfolyam közeledett a 290-es lélektani szint felé is. Ma egy konferencián több gazdasági szakember is felszólal, köztük van Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, az MNB február végén leköszönő elnöke, Simor András, az IMF magyarországi vezetője, Iryana Ivaschenko és a volt miniszterelnök Bajnai Gordon is.

Cséfelvay Zoltán a beszédében kiemelte, hogy nem kell számítani választási költségvetésre, nem fog elszállni a deficit a jövő évi parlamenti választásokhoz közeledve. Az államtitkár megerősítette, amit már korábban is kommunikált a kormány: tartható lesz 3 százalék alatti GDP arányos hiánycél. Cséfalvay reméli, hogy Magyarország 2013 első felében kikerül a túlzott deficit-eljárás alól.

Az IMF magyarországi képviselője, Iryna Ivaschenko szerint Magyarországon gazdaságpolitikai változásra van szükség akár a Valutaalap segítségével akár nélküle. A magyar növekedési helyzet a szakember szerint nem jó, az IMF számítása szerint Magyarország 2013-ban csak stagnálást tud majd elérni.

Ivaschenko úgy véli, Magyarországon az elmúlt hónapokban látott kötvényhozam esések inkább annak köszönhetők, hogy a nemzetközi piacon nagy a likviditás, a befektetők pedig keresik a hozamot. Emiatt az ország a külföldi piacokon bekövetkező hangulatváltozásai miatt komoly kockázatnak van kitéve.

EURHUF napon belüli grafikon

Forrás: [origo]

A régiós szektortársakhoz viszonyítva a forint gyengén muzsikál a nap elején, lényegesen többet gyengült, mint a lengyel zloty, miközben a román lej nem mozgott együtt a régiós devizákkal.

Forrás: [origo]