Elborzasztó teljesítmény a lengyel Telekomtól

2013.02.12. 9:23

Az egy évvel korábbi nyereséget és a profit várakozásokat jócskán alulmúlta a lengyel TPSA telekommunikációs cég 2012 negyedik negyedévében. A kedvezőtlen gyorsjelentést tovább tetézte, hogy október után újabb osztalékvágást jelentette be a menedzsment, ugyanis a tavalyi 1,5 zloty után idén már csak 0,5 zloty fizetne ki osztalékként a telekomcég tulajdonosainak. A hírt igen nehezen fogadták a befektetők, amire mintegy 30 százalékot zuhant a TPSA árfolyama a varsói parketten.

Jelentős profitzuhanást könyvelhetett el a negyedik negyedévben a lengyel TPSA telekommunikációs cég az előző év azonos időszakához képest. A nettó profit csupán 51 millió zloty volt, míg egy évvel korábban még 361 milliós zlotys nyereséget termelt a társaság. Nem csak éves alapon teljesített gyengén a TPSA, ugyanis a 133 millió zlotys elemzői konszenzust is alulmúlta.

Hasonlóan gyatrán sikerült a telekomcég üzemi eredménye, egyedül a bevételek terén tudta teljesíteni a várakozásokat, sőt, kisebb mértékben, 1 százalékkal sikerült túlteljesíteni a konszenzust.

Éves szinten sem teljesített túl fényesen a TPSA, egy részvényre vetítve csupán 0,65 zlotys nyereséget ért el, szemben a 2011-ben teljesített 1,44 zlotyval. Gyakorlatilag évről évre gyengébb számokat produkál a társaság.

A telekomcég számára az igazi feketelevest a mobil szegmens jelentette az időszak során, ahol az egy előfizetőre jutó átlagos bevétel éves alapon 7, míg negyedéves alapon 4 százalékos csökkenést mutatott. Ennek ellenére továbbra is piacvezető maradt Lengyelországban 29 százalékos részesedésével.

Pesszimista jövőkép

A főbb sorokra továbbra sem fogalmazott meg konkrét számokat a menedzsment, aki szerint jelentős nyomás helyeződhet a lengyel telekommunikációs szektorra az éleződő verseny és a mobil végződtetési díjak további csökkentése miatt. Mindez nagyobb visszaesést okozhat a telekomcég árbevételében, amire a költségek csökkentésével reagál a TPSA. Ennek keretében 1700 fős leépítést tervez 2013-ban, amit a következő években újabb elbocsátások követhetnek. Az európai telekommunikációs szektorban egyáltalán nem újdonság a leépítések híre, korábban a Deutsche Telekom és magyar leánya, a Magyar Telekom is hasonló lépéshez folyamodott.

A telekomcég eközben közzétette középtávú startégiáját is, melynek keretében összevonja a mobil és a vezetékes operációit. Ez működési és pénzügyi téren is szinergiákat eredményezhet a vállalat számára a menedzsment szerint. Ezen kívül értékesítésre kerülnek a nem fő tevékenységhez köthető eszközök is, közöttük a wp.pl honlap.

A jövőben a beruházásait is visszafogná a TPSA, idén kevesebb, mint 2 milliárd zlotyt költhet el e célból. Hosszabb távon az értékesítés 12-13 százaléka lenne a beruházásokra fordított összeg, míg korábban ez az arány 3-5 százalékponttal magasabb volt. A legfontosabb tételek a különböző frekvenciasávok lehetnek, a 4G alapú technológiához szükséges tartományok megvétele 1-2 milliárd zlotyba kerülhet a cég szerint.

Újabb osztalékvágás

Ezen kívül további negatívummal is szembe kellett nézniük a részvényeseknek, mivel a menedzsment újabb osztalékvágást jelentett be októbert követően. A legfrissebb ajánlás szerint 0,5 zlotyt osztalékot fizethet ki részvényenként a TPSA a tavalyi 1,5 zlotyt követően, melyet már tavaly ősszel 1 zlotyra vágott vissza.

A menedzsment tájékoztatása szerint a telekomcég pénzügyi helyzete lehetővé tenné, hogy kifizessék az 1 zlotys osztalékot, de inkább óvatosságra törekednek, mivel nagyobb kifizetései keletkezhetnek a cégnek egy uniós bírság, illetve a frekvenciatenderek eredményeképp.

Zuhan az árfolyam

A gyorsjelentés fogadtatása igen kedvezőtlen volt, a TPSA árfolyama 30 százalékos zuhanással indította a mai kereskedést. Mivel a részvényt a kifizetendő osztalék alapján értékelik a befektetők, annak jelentős mértékű visszavágása az, ami elsősorban elkedvetleníti a piaci szereplőket. Hasonló reakciót lehetett megfigyelni tavaly októberben is, amikor a vállalat először jelezte, hogy kisebb lesz az osztalék mértéke, mint ahogy azt éveken keresztül megszokhattuk.  

A TPSA árfolyama (Varsó)

Forrás: [origo]

Legutóbb, a menedzsment jelzésének hatására el is indultak lefele az elemzői osztalékvárakozások, bár az egy zlotys szintet akkor nem azonnal, hanem időben valamelyest csúszva érte el a konszenzus. A menedzsment mostani jelzése a várakozások hasonló módú csökkenését fogja okozni, a befektetők a 0,5 zlotys osztalékkal kezdik majd árazni a papírokat.

Ezalapján viszont hiába zuhant már 30 százalékkal a részvény árfolyama, a korábbi elemzői várakozásokhoz képest ugyanis az osztalék mértéke feleződik. Mindezek miatt a korábban 9 százalék körüli osztalékhozammal kecsegtető részvények már csupán 6 százalékos hozamot kínálnak a befektetőknek.

Érdemes persze ilyenkor azt is megnézni, hogy a papírok a kockázatmentes tíz éves állampapírhoz képest mekkora felárat kínálnak. A TPSA esetében ez a hozamprémium nagyságrendileg 2 százalékpontos, melynél a szektortársak közül a Magyar Telekom, vagy a cseh Telefónica is sokkal magasabb értékekkel büszkélkednek. Hiába tehát a nagy áresés, a papír még így sem mondható kifejezetten vonzónak.  

A lengyel telekomcég a kedvezőtlen hírre a régiós szektortársakat is magával húzta a mélybe, legrosszabbul a cseh Telefónica CR szénája áll 5 százalékos mínusszal, míg a Magyar Telekom és a korábban több osztalékvágást is bejelentő Telekom Austria 1 százalék körüli csökkenése mérsékeltebb.