Visszaesett a német és a francia gazdaság

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásoknál gyengébb lett a tavalyi negyedik negyedéves francia és német gazdasági teljesítmény. Mindkét ország a GDP visszaeséséről adott számot, a németeknél 0,6 százalékos, a franciáknál pedig 0,3 százalékos csökkenésre került sor. Az elemzők 0,5 és 0,2 százalékos visszaesést prognosztizáltak, vagyis az adatok negatív meglepetésként érik a gazdasági szereplőket.
Vágólapra másolva!

Európa legnagyobb gazdasága a várt szerinti 0,5 százaléknál nagyobb, 0,6 százalékos visszaesést mutatott a tavalyi negyedik negyedévben. A megelőző időszakhoz képest mutatkozó csökkenést a lassuló export és valamelyest csökkenő beruházások okozták, miközben a lakossági fogyasztás enyhel élénkülése némileg tompította azok negatív hatásait.

Bár nem jó jel, hogy a német GDP nem tudta hozni a piaci szereplők várakozását, az első elemzői kommentek szerint egyáltalán nem kell kétségbe esni az adatok láttán. Bár a negyedik negyedéves teljesítményre az európai adósságválság negatív hatásai rányomták bélyegüket, azóta az üzleti hangulat felmérésére, vagy a munkanélküliség alakulására vonatkozó statisztikák már a gazdasági teljesítmény javulására utalnak.

A franciák helyzete viszont nem ennyire fényes, hiszen a negyedik negyedévben elvétett GDP várakozást követően az idei év is igen lehangolóan indul. Miközben a régió más országainál már a javulás jelei látszanak, a franciáknál a mutatók tovább romló helyzetről árulkodnak. A pénzügyminiszter tegnapi jelzése szerint nem is lesz majd tartható az idei évre megfogalmazott korábbi növekedési prognózis, és a GDP arányos költségvetési hiányt sem fogják tudni a három százalékos küszöb alá lehozni.