Mélyrepülésben az arany

Vágólapra másolva!
Féléves mélypontjára esett az arany árfolyama tegnap, miközben sokan abban reménykednek, hogy a kínai piacok kinyitása visszafordíthatja a nemesfém kurzusát. De nem csak az arany, több nyersanyag is lokális mélypontjára esett a csütörtöki kereskedésben. A búza és a kakaó 8 hónapja, a kávé és a cukor 2 és fél éve nem zárt olyan mélységekben, mint tegnap. De havi mélypontja közelében jár a kukorica a szója és a földgáz is.
Vágólapra másolva!

Ugyan január 4-én egy gyorsan lezajló leszúrás erejéig 1626-on is járt az árfolyama, de a záróár tekintetében tavaly augusztusban volt ilyen mélyen az arany árfolyam utoljára. A technikai formáció egyre inkább valószínűsíti a fent említett szint áttörését és az 1600-as szint megcélzását a közeljövőben. Ugyanakkor sokan reménykednek a jövő héten újranyitó kínai piacok keresletet növelő hatásában, amely visszafordíthatja a kurzust. Korrekció volt az idei év eddigi nyerteseinél is, mind a platina, mind a palládium 1 százalékot veszített értékéből.

Arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: [origo]

Erősödött a US crude árfolyama, arra a hírre, hogy nem sikerült Iránnal megegyezni a nukleáris intézmények ellenőrzésének idejéről. Pozitív hatással volt az amerikai heti új munkanélküliek számának meglepően alacsony szintje, ugyanakkor visszafogták a lelkesedést az európai növekedésről érkező aggasztó hírek. Január eleji szintjére esett vissza az amerikai földgáz, közel 4 százalékos esésével kiérdemelte a nap vesztese címet. Gyakran produkálja a téli hónapokban a legnagyobb volatilitást a termék, mivel árát a rövidtávú időjárás előrejelzések hevesen befolyásolják.

Földgáz árfolyama

Forrás: [origo]

2010 augusztusában járt utoljára 18 cent alatt a cukor árfolyama és a globális kínálat példátlan bősége további áresést tartogathat a termék számára.

Cukor árfolyama

Forrás: [origo]

Nem tud kikeveredni a negatív spirálból a kukorica, tegnap már tízedik napja esik a Dél-Amerikából érkező kedvező termésadatoknak köszönhetően. A búza is veszített értékéből, újabb 0,5 százalékos mínusza tavaly júliusi mélységekbe taszította, mivel a bőséges csapadék ( jó vastag hótakaró) miatt egyre optimistábbak befektetők az idei észak amerikai hozamokkal kapcsolatban.

Érdemes felidézni, hogy mennyit változott néhány termék ára az elmúlt 3 évben:

Forrás: [origo]

És nézzük az idei nyerteseket és veszteseket:

Forrás: [origo]