Lázár: Megvédjük a dohányboltokat a gyártóktól

Trafik; dohány; cigi; cigaretta; törvényváltozás
Vágólapra másolva!
Lázár János szerint a kormány nem fogja engedni, hogy a dohánygyártók túl alacsony árrést kényszerítsenek rá a nemzeti dohányboltokra, ezért ha kell, törvényileg szabályozzák majd azt.
Vágólapra másolva!

A trafikrendszer hosszú távú működőképességének biztosításával indokolta Lázár János, hogy cigarettán és szerencsejáték-termékeken kívül más árucikkeket is lehessen forgalmazni a nemzeti dohányboltokban. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ezt azzal kapcsolatban mondta hétfőn az MTI-nek, hogy a parlament a nap folyamán szavaz a trafikok termékkörének kibővítéséről. Szavai szerint a magyar kormány tiltakozni fog, ha az Európai Unió liberalizálja a dohánytermékek nemzetközi internetes értékesítését.

A Miniszterelnökség vezetője kifejtette, a kormánytöbbség eredeti elképzelése az volt, hogy modernebb formában újjáélessze a korábban élő és virágzó trafikhálózatot. A legfontosabb cél - folytatta -, hogy a fiatalkorúak ne juthassanak cigarettához, és mivel az eddigi tapasztalatok szerint a forgalmasabb bevásárlóközpontokban vagy benzinkutakon könnyebben vásárolhattak dohányterméket a 18 éven aluliak, "nem cél, és különösen nem öröm, ha a trafikok ilyen helyen nyitnának meg". "Az más kérdés persze, hogy hol lehet trafikot nyitni: mindenhol, ahol a törvény ezt megengedi" - tette hozzá.

Nem kell félniük a dohányboltosoknak

Arra a felvetésre, hogy a trafikosok egy része a termékkörbővítésen túl a dohánytermékek árrésének emelését is szeretné elérni, az államtitkár azt válaszolta, ő sem gondolja, hogy az árucikkek körének szélesítése mindenre gyógyír lehet, az azonban biztos, hogy egyes trafikosoknak az új termékek forgalmazása valódi lehetőség lesz a bolt fenntartására.

A dohánytermékek kötelező árréséről szólva közölte, hogy a jogszabállyal főként a fiatalok hatékonyabb védelme volt a céljuk, és így eredetileg nem szándékoztak beavatkozni a dohánygyártók és a kiskereskedők közötti szerződéses viszonyokba. A kormány azt remélte - magyarázta -, hogy a piac megoldja ezt a kérdést is, hiszen több gyártó már előre jelezte, hogy hajlandó lesz nagyobb árrést biztosítani a kiskereskedőknek.

"De tény az is, a kormányzatnak megvannak a jogi eszközei arra, hogy előírja a minimális kiskereskedelmi árrést" - hívta fel a figyelmet, példaként említve, hogy Olaszországban, Franciaországban kötelezően 10 százalékos, Spanyolországban 8,5, Ausztriában pedig csaknem 13 százalékos árrést írtak elő. Azaz "ha a dohánylobbi a kiskereskedőknek adott alacsony árréshez való görcsös ragaszkodással reméli ellehetetleníteni a trafikrendszert, akkor ki kell ábrándítanom őket: ennél jóval nehezebb feladattal is megküzdöttünk már" - mondta a politikus.