Nem érdekli a cégeket a Magyar Termék

Vágólapra másolva!
Meglepően kevesen használják a termékeiknél a Magyar Termék megjelölést, holott a szabályozás lassan fél éve van hatályban. Az Európai Bizottság viszont jó eséllyel kifogást emel ellene.
Vágólapra másolva!

Kevesebb mint negyven cég került fel eddig a Magyar Termék Nonprofit Kft. honlapján a Magyar Termék logót használók listájára, holott a Vidékfejlesztési Minisztérium vonatkozó rendelete tavaly szeptemberben lépett hatályba - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.

A cégeket tehát a jelek szerint nem, az Európai Bizottságit viszont még érdekelheti a jelölés - egy hasonló jogszabály miatt a német és a francia szabályozást is kifogásolták az EU-ban.

A minisztérium rendelete alapján a logót használó cégek nem minőségre, hanem eredetre utaló jelölést használhatnak, miközben erre van uniós jogszabály, amely elvileg felette áll a magyar rendeletnek.