Tízmilliók a távozó elnöknek? Óriási lett a felháborodás

Vágólapra másolva!
Mégsem fizet ki 72 millió svájci frankot távozó elnökének a világ ötödik legnagyobb gyógyszergyártója, a Novartis, figyelembe véve a milliós végkielégítések kapcsán keletkező társadalmi feszültséget.
Vágólapra másolva!

Jelentősen visszavágta a Daniel Vasella, a svájci Novartis jelenlegi elnökének tervezett végkielégítését a cég, miután nyilvánosságra került a kompenzáció összege. Az elnök az eredeti tervek szerint évente 12 millió svájci frankot kapott volna, 6 éven keresztül, azaz összesen 72 millió frank ütötte volna a markát azért, hogy ne adja tovább tudását a versenytársaknak. Vasella állítása szerint egyébként is karitatív célokra ajánlotta volna fel a hatalmas summát.

Vasella a Novartis február 22-ére tervezett éves közgyűlésen jelenti be távozását, ahol az őt megillető összegről is döntenek majd. A svájci székhelyű cég számára azért kellett a tervezett összeg módosításáról dönteni, mert az országban komoly feszültségeket okoz a magas beosztású politikusok, vállalati vezetők "indokolatlanul magas" jövedelme.

A kompenzáció körüli probléma különös figyelmet okoz annak tükrében, hogy Svájcban március 3-án népszavazást tartanak arról, hogy legyen-e vétó joga a részvényeseknek a túlzott menedzseri fizetésekkel szemben. Előzetes felmérések szerint a lakosság 2/3-a támogatja a kezdeményezést.

Számos képviselője van azonban a másik oldalnak is. A vétójog bevezetését ellenzők leginkább azzal érvelnek, hogy a vétójog bevezetése az országba betelepülni kívánó vállalkozások számának csökkenésével jár, károkat okozva ezzel a svájci gazdaságnak.

A hatalmas kifizetés egyébként nem számít teljesen idegennek a gyógyszergyártó társaságok esetében. A munkaviszonyon túli jövedelem célja biztosítani, hogy a tapasztalt szakemberek, vezérigazgatók és elnökök ne vigyék át a cégnél megszerzett tudásukat egy másik versenytárshoz.

A Novartis részvényei ezzel együtt nem reagáltak túlságosan a hírre, továbbra is tartja idén mutatott kiváló teljesítményét, 10 százalék feletti éves emelkedést produkálva, történelmi csúcsot elérve.

A Novartis árfolyama (NYSE)

Forrás: [origo]