Így figyelik majd, hogyan vásárol az ország

Vágólapra másolva!
Az év közepétől kell adatokat küldeni a NAV-nak, a pénztárak online kapcsolatát pedig legkésőbb az év végéig kell kiépíteni - derül ki a NAV közleményéből. Ahol nincs térerő, ott lehet majd DVD-n is postázni az adatokat, de az is jó megoldás, ha egy órára olyan helyre teszik le a gépet, ahol van mobilhálózat.
Vágólapra másolva!

Európában egyedülálló, sajátos rendszert épít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a pénztárgépek online bekötésével - áll a NAV közleményének elején, amelyet az új rendszer részleteiről adott ki. Az ütemezés nem változott. Az elektronikus napló nélküli pénztárgépek április 30-ig használhatóak, de június 30-ig türelmi időt ad a NAV. Online kapcsolattal nem rendelkező, de elektronikus naplóval ellátott gépek az év végéig használhatóak, de július elsejétől az év végéig "elektronikus úton" kell a naplófájlokat elküldeni a NAV-nak. Hogy ez pontosan mit jelent, az március 10-ig kiderül.

Egy évet csúszik a bevezetés

Az online pénztárgépeket először januárra, majd áprilisra tervezték, de Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter már korábban jelezte, "lehet, hogy csak később vezetik be" az új típusú pénztárgépeket. Szakmai szervezetek korábban az új gépek pontos követelményeit hiányolták, és jelezték, hogy kevés lehet a bevezetésre szánt idő április 1-jéig.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján az MTI egy hete még azt írta, hogy május 1-jéig kell átállni az online kasszákra. A legfrissebb közleményből pedig az derül ki, hogy kötelező csak 2014. januárjától lesz az online kapcsolat, addig (július 1-jétől) CD-n vagy DVD-n is be lehet küldeni az adatokat.

A pénztárgépek online bekötésével a nemzetgazdasági tárca 95 milliárd forintos áfabevétel-növekedéssel számolt.



Az új műszaki megoldás központi eleme az "adóügyi ellenőrző egység (AEE), amely a pénztárgép azon önállóan elkülöníthető zárt, elektronikus adattároló és mobil adatkommunikációs egysége, mely az adóügyi bizonylatokat, valamint annak elválaszthatatlan részét képező elektronikus nyilvántartásokat tartalmazza, továbbá biztosítja és ellátja a pénztárgép és a NAV közötti titkosított adatkommunikációt" - áll a közleményben. Az AEE folyamatosan rögzíti a pénztárgépen zajló eseményeket: a bizonylatok kiállításán túl az áramszünetet, ki- és bekapcsolásokat, a gyakorló mód használatát is.

Az AEE technikai részleteit részletesen előírják majd, de a pénztárgépeknél igyekezett a hatóság minél kevesebb kritériumot megadni - áll a közleményben. Az online kapcsolatot biztosító egység bármilyen lehetséges módon kapcsolódhat a NAV szerveréhez legyen az kábeles vagy mobilinternet-kapcsolat. Ott, ahol nincs mobilhálózat és más internetkapcsolat sem, mentességet lehet igényelni, amelyet a NAV egy évre ad meg. Ilyen esetekben CD-n vagy DVD-n kell havonta beküldeni az adatokat. Ha viszont csak akadozik a mobilhálózat, az is lehetőség, hogy napi egy órára olyan helyre viszik a pénztárgépet, ahol van térerő. Kötelezettségeit az adózó "külön engedély alapján akként is teljesítheti, hogy pénztárgépét a napi zárást követően legalább 1 óra időtartamra úgy helyezi el, hogy az elektronikus hírközlő hálózat elérhető legyen" - írja a NAV.

Az új szabályokat szigorú szankciókkal igyekeznek betartatni. A legszigorúbb szankciókra - akár 10 milliós bírságra - azok a forgalmazók számíthatnak, akik pénztárgépet engedély nélkül adnak el.

A NAV arra számít, hogy az új rendszer nagy lökést ad majd a revizorok munkájának, és a közleményben valóban impozáns listát adnak arról, milyen adatmennyiséghez jutnak hozzá így gyakorlatilag a vásárlás pillanatában.

"A beérkező adatok részletesen jellemzik a kereskedők tevékenységét, mivel az egyes eladott tételek számát, értékét, a vásárlások időpontját (kereskedelmi adatok), továbbá a pénztárgép üzemeltetésére vonatkozó információkat is (technikai adatok) tartalmazzák" - írják.

A kereskedelmi és technikai adatok rendszerezésével, elemzésével, időbeli összehasonlításával visszaélési sémák fedezhetők fel, kimutathatóvá válnak a legális üzletmenettől látványosan eltérő tételmozgások, illetve gyanús használatra vonatkozó mintázatok - teszik hozzá.

Példákat is hoznak arra, mi mindent figyelnek majd: a forgalom időbeni dinamikája; rögzítések csak az esti zárás előtt; pénztárgép napi nyitási és zárási ideje között eltelt idő kevesebb, mint az átlagos nyitvatartási idő; a pénztárgép elmúlt időszaki bevételi teljesítménye jelentősen lecsökkent; túlzottan sok sztornószámla, visszáru, engedmény; a pénztárgépek óránkénti átlagos bevétele túl alacsony ahhoz, hogy gazdasági racionalitása legyen alkalmazásuknak; hosszabb ideje az átlagos vásárlási érték irreálisan alacsony az adott tevékenységhez viszonyítva; gyakori áramszünet; térerő gyakori kimaradása; az adatok sértetlenségét bizonyító ellenőrző (hash) kódok gyakori hibái; kimaradt tételek száma jelentős; az adott pénztárgépek hosszabb ideje nem szolgáltatnak adatot, vagy be sem jelentkeztek stb.).