Brüsszel nem bízik a magyar számokban, újabb megszorítások jöhetnek

Vágólapra másolva!
Három százalék feletti költségvetési hiányt jelez előre Magyarországnak az Európai Bizottság 2013-ra és 2014-re. A kormány újabb megszorítási kényszerbe kerülhet.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2013-ban és 2014-ben is a bruttó hazai termék 3,4 százaléka lesz az államháztartási hiány Magyarországon. Várakozásuk szerint 0,1 százalékkal csökkenni fog a magyar gazdaság, miután a kivitel és belső fogyasztás kedvező fordulatait ellensúlyozza a beruházások 1,5 százalékos és a háztartások fogyasztásának 0,5 százalékos visszaesése.

A bizottság szerint 2014-ben javulhatnak a növekedési kilátások, miután a kivitel bővülése és a belső fogyasztás mellett a háztartások fogyasztása is enyhén bővülhet. A nem-kormányzati beruházások azonban 2015-ben is várhatóan csökkenni fognak - írják.

Az Európai Bizottság szerint a hiány 2013-as megugrása elsősorban különadók kivezetésével (1 százalékpontnyi egyenlegromlás), az adóbevételeket csökkentő gazdaságösztönző intézkedésekkel (-0,5 százalékpont), illetve a magasabb jövedelműek személyi jövedelemadóját csökkentő intézkedésekkel (-0,25 százalékpont) magyarázható.

A hír hatására 293 forint fölé ugrott az euró árfolyama, délelőtt még 292,6 forint körül kereskedtek vele.

Megszorítások jöhetnek

Mint korábban jeleztük a téli prognózisnak nevezett bizottsági előrejelzés alapján dönthet az Orbán-kabinet új intézkedésekről, szükség esetén további megszorításokról. A számokból most az derül ki, hogy ha a kormány továbbra is el akarja érni, hogy véget érjen a túlzottdeficit-eljárás Magyarországgal szemben, akkor kiigazító lépéseket kell tennie. Ezeket áprilisban, a konvergenciaprogramban tárhatja az Európai Bizottság elé.

Ezt támasztja alá Olli Rehn az Európai Bizottság pénzügyi biztosának nyilatkozata is. "A magyar kormány elkötelezett a 3 százalék alatti GDP-arányos hiány teljesítése mellett, és az Európai Bizottság várja: a konvergenciaprogramban jelezze, hogy milyen intézkedésekkel kívánja a kijelölt szint alatt tartani a hiányt - mondta az Európai Bizottság alelnöke pénteken egy brüsszeli sajtótájékoztatón. Olli Rehn hangsúlyozta: ezeknek az intézkedéseknek elsősorban strukturális jellegűeknek kell lenniük, azaz nem elég egyszeri bevételeket jelentő pluszforrásokat találnia a magyar kormánynak.

Rehn ugyanakkor azt is elmondta, hogy Magyarország a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére jelölt hat ország között van. A biztos úgy fogalmazott: a magyar kormány többlet konszolidációs lépéseket tett, amelyek közül néhányat az Európai Bizottság még nem vett figyelembe jelenlegi előrejelzésében. "A szervezet még mindig vizsgálja, hogy ezeknek az intézkedéseknek milyen ideiglenes, illetve tartós hatása van" - tette hozzá. Megismételte: a magyar kormány elkötelezettségét jelezte a 3 százalék alatti hiányszint tartására.

A Nemzetgazdasági Minisztérium reakciója szerint a Bizottság előrejelzése azért hibás, mert a 3 százalék fölötti hiányt -0,1 százalékos gazdasági visszaeséshez köti. Mivel a Kormány továbbra is közel 1 százalékos pozitív növekedést vár, ezért a hiány bőven 3 százalék alatt lesz."A Bizottság előrejelzésében nem veszi figyelembe több intézkedés kedvező költségvetési hatását, mint például a gazdaság fehérítését, a pénztárgépek bekötését vagy az e-útdíj bevezetését" - írják.

NGM: Rosszul számolnak

Kérdéses mennyire reálisak az NGM várakozásai. A pénztárgépek online bekötése teljes egészében csak 2014 elejétől valósul meg - derült ki csütörtökön. Az e-útdíj tender kudarca fulladt, most azon dolgozik a kormány, hogyan tudná saját maga kialakítani az új rendszert.

Az NGM hangsúlyozza, hogy a Bizottság mostani előrejelzése csupán előzetes, a végleges prognózis a tavaszi előrejelzésben májusban várható. A brüsszeli számok ellenére továbbra is abban bíznak abban, hogy a 2004 óta fennálló túlzottdeficit-eljárásból kikerül Magyarország.

A magyar kormány tartja magát a korábban elfogadott, három százalék alatti hiánycélhoz - jelentette ki Varga Mihály tárca nélküli miniszter is. Az MTI-nek úgy fogalmazott, "lassan hagyomány lesz, hogy minden évnek úgy futunk neki", hogy az Európai Bizottság vitatja az adott év kormányzati prognózisát. A vita azonban 2011-ben és 2012-ben is úgy dőlt el, hogy a magyar kormány álláspontja igazolódott - emlékeztetett.

Európa stagnál

Az Európai Unió 27 tagországának összesített hazai összterméke (GDP) 0,1 százalékkal nő az idén, az eurózónában azonban fennmarad a recesszió, a GDP 0,3 százalékkal csökken - írja az Európai Bizottság (EB) pénteken közzétett téli gazdasági prognózisa.

A gazdasági tevékenység lanyhasága miatt a munkanélküliség magas szinten marad, az EU egészében 11,1 százalék, lesz, az euróövezetben pedig eléri a 12 százalékot. A gazdaság fellendülése 2014-ben kezdődik meg, arra az évre az EB 1,4 százalékos növekedést jósol.