Egyre jobban fáj az erős euró a cégeknek

Vágólapra másolva!
Rendkívül túlértékeltnek és erősnek vélik az eurót az európai vállalatok, ami miatt szerintük súlyos versenyhátrányba kerülnek a világpiacon. A közös fizetőeszköz nem sokkal mozog 14 hónapos csúcsa alatt a dollárral szemben, ami negatív hatással van a cégek eredményeire is. Egyes társaságok fedezéssel próbálják csökkenteni devizakockázataikat, de az ügy súlyosságát jelzi, hogy az európai politikusok között is komoly vita zajlik egy esetleges árfolyamcél meghatározása kérdésében.
Vágólapra másolva!

Egyes európai vállalatok vezetői az erős euró miatti aggodalmuknak adtak hangot az előző hetekben a Financial Times szerint. Jean-Paul Agon, a L'Oréal vezetője szerint a közös fizetőeszköz rendkívül túlértékelt, ami miatt versenyhátrányba kerülhetnek az exportra termelő európai cégek a világpiacon. Agon nézetét a legtöbb vezérigazgató osztja, például Jean-Laurent Bonnafé, a BNP Paribas vezetője is, aki úgy véli, hogy csupán az euró bizalmat keltő erejének lehet örülni.

Hasonlóan vélekednek Svédország legnagyobb ipari társaságánál, az Atlas Copconál is, hiszen a kompresszorokat gyártó egységének költségei euróban vannak, de a termékeit dollárban értékesíti, így az erős euró versenyhátrányt okoz.

A Siemensnél szintén az exportértékesítésekből származó bevételek visszaesésére panaszkodnak. A német vállalatnál elmondták, hogy a rendkívül gyenge jen miatt a japán versenytársaik, a Mitsubishi és a Toshiba óriási profitokat aratnak le exportjaik során, és alá tudnak ígérni a Siemens ajánlatainak. Emiatt pedig a német cég jelentős versenyhátrányba került Japánban. Bár azt sem szabad elfelejteni, hogy korábban a japán társaságok szenvedtek az erős hazai fizetőeszközüktől.

Graham Sexker, a Morgan Stanley elemzője szerint az erős eurótól leginkább az egészségügyi társaságok szenvedhetnek, mivel a termékeik kereskedelme hagyományosan dollárban zajlik, melynek gyengülése negatívan érintheti ezeknek a vállalatoknak az eredményét.

Az európai cégeknél leginkább fedezéssel próbálják csökkenteni devizakockázataikat. A Daimlernél már idei kitettségük 70 százalékát levédték ilyen módon, ami biztosabbá teszi eredményeik előrejelzését, és így kevésbé lesznek kitéve a kedvezőtlen devizamozgásoknak.

Az erősödő euró miatt leginkább a franciák emelték fel a szavukat, akik a közös fizetőeszköz egy bizonyos sávhoz rögzítését szeretnék elérni. Az európai politikusok viszont másfél héttel ezelőtti ülésükün megállapodtak abban, hogy nem befolyásolják ilyen módon az árfolyamok alakulását.

Tavaly augusztus óta az euró már 7 százalékot erősödött a dollárral szemben, és 28 százalékot a jennel szemben. A 2007-2008-as csúcsok még távol vannak számára, de így is 14 hónapja nem látott szintek közelében tanyázik az amerikai fizetőeszköz ellenében.

EURUSD árfolyama

Forrás: [origo]