Sávosan emelhetnék a béreket

Vágólapra másolva!
Sávosan emelhetnék a béreket a munkavállalói érdekszervezetek javaslata alapján. Egy sávon belül a foglalkoztatottsági viszonyok, a vállalatok jövedelmezősége, a bérstruktúra, valamint a piaci kilátások alapján adna lehetőséget a munkáltatóknak a béremelés mértékének meghatározására.
Vágólapra másolva!

A munkavállalói oldal konszenzusos, 4-5,2 százalékos, sávos béremelési ajánlást tett a munkaadóknak a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma munkaadói és munkavállalói képviselőinek hétfői találkozóján - közölte a Liga szakszervezet.

A közlemény szerint a találkozón, amelynek célja a munkaadók és a munkavállalók közös álláspontjának kidolgozása volt, egyelőre csak részeredmények születtek.

A munkavállalói oldalon ülő három konföderáció közös álláspontja a bérajánlásra a javasolt 4-5,2 százalékos sávon belül az aktuális foglalkoztatottsági viszonyok, a vállalatok jövedelmezősége, a bérstruktúra, valamint a piaci kilátások alapján adna lehetőséget a munkáltatóknak a béremelés mértékének meghatározására.

A közlemény szerint a munkaadói oldalon egyesek elképzelhetőnek tartanának egy inflációkövető emelést, míg mások ragaszkodnak ahhoz, hogy addig ne legyen béremelés, amíg tart a recesszió. Az egyelőre kétoldalú tárgyalásokat jövő hétfőn folytatják a felek - áll a közleményben.