Fiatal dolgozók bérét vállalja át az állam fél évig

Vágólapra másolva!
Ötmilliárd forintot szán a kormány a legfeljebb 25 éves munkavállalók bértámogatására, amellyel a foglalkoztatottságukat javítanák.
Vágólapra másolva!

Március 1-jétől újraindul a pályakezdőket támogató első munkahely garancia program, a támogatás összege 5 milliárd forint, amelyből legalább 7200 fiatal támogatható - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára.

A programra szakképzett és szakképzetlen 25 év alatti fiatalok jelentkezhetnek a munkaügyi kirendeltségeken, ahol munkaadót is segítenek keresni számukra.

A munkaadó legfeljebb hat hónapig kapja meg a pályakezdőnek fizetett munkabért és közterheit, viszont utána a foglalkoztatás felének megfelelő további foglalkoztatást kell vállalnia. A munkabér legfeljebb a minimálbér másfélszerese lehet - ismertette a részleteket az államtitkár.