Szakad az egyik legnagyobb német vegyipari cég papírja

Vágólapra másolva!
Közel 3,5 százalékkal nyitottak alacsonyabban a német BASF vegyipari vállalat papírjai, miután a cég közzétette negyedéves gyorsjelentését. A cég felemás eredményekről és bíztató kilátásokról számolt be, egyelőre nem tudott megbirkózni a világszerte jelenlévő eladási hullámmal. A mélyrepülésben szerepe lehet a vártnál kisebb 2012-es osztalékfizetési javaslatnak.
Vágólapra másolva!

Meghaladta az elemzői várakozásokat a BASF vegyipari vállalat eredménye a főbb számok tekintetében. A cég 19,6 milliárdos árbevételt ért el az utolsó negyedévben, amiből 1,80 milliárd eurós egyszeri tételektől tisztított adózás és kamatfizetés előtti eredménye származott a cégnek. Előbbi esetében 19 milliárd eurót vártak a Bloomberg által megkérdezett elemzők, míg utóbbi esetén 1,83 milliárd eurót.

Forrás: [origo]

Ha a 2012-es teljes évet nézzük, akkor szintén kedvező adatokról beszélhetünk, az árbevétel 78,7 milliárd euró lett, ami 7 százalékos emelkedésnek felel meg a 2011-es évhez képest. Az egyszeri tételek hatásaitól tisztított 2012-es üzemi eredmény 8,9 milliárd euró lett, ami 5 százalékos emelkedésnek felel meg az egy évvel korábbi értékhez viszonyítva.

Az egyik legnagyobb német vegyipari társaság a tavaly kifizetett 2,5 eurós részvényenkénti osztalékot tovább emelné 2,60 euróra, ami néhány elemző által várt 2,7 eurótól gyengébb. A jelenlegi 73 eurós árfolyammal számítva ez 3,56 százalékos osztalékhozamnak felel meg.

A cég 2013-ban a kedvező folyamatok folytatását reméli. Kurt Bock, az igazgatóság elnöke szerint a termékeik iránt mutatkozó magas kereslet vélhetően hozzájárul majd a kedvező eredményekhez.

Oliver Schwarz, az MM Warburg elemzője ezzel szemben nem volt túlságosan elragadtatva a jelentéstől. Az elemző a 2,6 eurós osztalék helyett 2,7 eurós osztalékot várt, valamint hangsúlyozta, hogy a társaság nem fogalmazott meg pontos számokat a jövővel kapcsolatban.

A felemás eredmények ellenére az európai piacokon tomboló negatív hangulat miatt a BASF papírjai is jelentős csökkenésben vannak, a nyitást követően az árfolyam közel 3,5 százalékkal nyitott alacsonyabban. A szektortársak szintén negatív tartományban vannak, 1-2 százalékos mínuszokat szenvedtek el a délelőtti kereskedésben.

A BASF árfolyama (Xetra)

Forrás: [origo]