Albrecht Ottó szállt be a PannErgy-be?

Vágólapra másolva!
Az ONP Holdings vásárolta meg azt a 14 százalék feletti szavazati jogot biztosító PannErgy részvényt, melyet a Lazarus kényszerértékesített a napokban. A Bokorovics Balázs nevével fémjelzett Lazarus helyett a befektetői körökben szintén ismert Albrecht Ottót üdvözölhetjük a PannErgy nagytulajdonosai között, aki az ONP Holdingson keresztül már korábban is befektetője volt a PannErgy geotermikus tevékenységét folytató leánycégének. A társaság működése az eddig megszokott mederben haladhat majd tovább, miközben a lehetséges kényszerértékesítések miatti nyomás elillan a részvény piacáról. Nem véletlen, hogy az árfolyam 15 százalékos emelkedéssel kiakadt.
Vágólapra másolva!

16:20

A társaság bejelentése szerint az ONP Holdings SE 2013. február 26-án, a Budapesti Értéktőzsdén 2 635 640 darab (12,51% tulajdoni részesedést és 14,38% szavazati jogot megtestesítő) PannErgy Nyrt. részvényt vásárolt 275 forint/darab árfolyamon.

Az ONP, mint a PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. (PEGE) részvényese is egyben, elkötelezett és hosszú távú befektetője a magyar geotermikus szektornak, és annak vezető vállalatának a PannErgy Nyrt-nek. Az ONP mérlegelte a PEGE-ben történő direkt tőkeemelés lehetőségét is, de végül minden körülményt figyelembe véve döntött a PannErgy Nyrt-be történő befektetés mellett, ami így hosszú távon kiszámíthatóvá teszi mind a PannErgy, mind pedig a PEGE jövőjét.

Az ONP Holdings (mely akkoriban kizárólag Albrecht Ottó nevével fémjelzett európai részvénytársaság volt) 2009 novemberben írt alá szindikátusi szerződést a PannErgyvel, melynek értelmében a felek a geotermikus PannErgy leánycégben való tőkeemelésekről határoztak. AZ ONP és a Bokorovics Balázs nevéhez köthető Lazarus tehát egymásnak nem ismeretlen szereplői az iparágnak, az utóbbi években látszólag zökkenőmentesen tudtak együttműködni a felek.

Ilyen tekintetben a mai tulajdonosi változások a PannErgy szempontjából pozitív megítélés alá eshetnek, hiszen a vállalat további működési biztosított a már eddig is megszokott struktúrában, miközben a további kényszerértékesítések technikai árletörő hatása már nem fog érvényesülni.

14:45 - Valóban a Lazarus pozíciója (is) volt az átkötés

A PannErgy imént érkezett hivatalos bejelentései szerint valóban az Erste kényszerlikvidálta a Lazarus pozícióit, a cég befolyása a PannErgyben így teljesen megszűnt. A teljes képhez még hiányzik az az információ, hogy a több mint 12 százalékos részesedést biztosító részvénycsomag kihez került, de erről csak abban az esetben kapunk hivatalos tájékoztatást, ha az újabb csomagokkal a vásárló fél vagy felek átlépnek fontos, bejelentési kötelezettséggel járó szinteket (értelemszerűen, ha egyetlen vevő állt a vételi oldalon, akkor minden valószínűség szerint érkezik ilyen bejelentés).

11:30 - Frissítés: a részvény a napi maximális emelkedéssel 330 forintra ugrott, ennél magasabban ma nem születhet kötés a BÉT-en érvényes szabályok szerint (ettől csak a BÉT vezérigazgatójának határozata alapján lehet eltérni).

PannErgy (1 perces)

Kiüthették az utolsó Lazarus pozíciót is

Megint egy hatalmas kötés született a PannErgy piacán, összesen 2,6 millió darab részvény, az összes részvény valamivel több mint 12 százaléka (a saját részvényeket kiszűrve a szavazati jogok 14 százaléka) mozdult meg 275 forinton egyetlen kötésben. A hatalmas átkötés volt a napi minimum ma eddig.

A tranzakció fix kötés keretében történt, aminek az a lényege, hogy a felek pontosan kiköthetik, hogy kivel üzletelnek, így nem fordulhat elő, hogy a kereskedési könyvben megjelenő harmadik fél is vásárol az eladásra kínált pakkból (ennek az is a következménye, hogy bizonyos adatszolgáltatók forgalmi adataiban nem is jelenik meg ez a kötés).

Brókerkörökből származó értesüléseink szerint az ügylet mindkét oldalán az Erste állt, ami azt jelentheti, hogy a teljes Lazarus pozíciót likvidálta az Erste. Múlt héten a Lazarus OTP-nél tartott határidős pozíciói jutottak hasonló sorsra, amit a PannErgy csütörtöki közleményében megerősített. A legutóbbi nyilvános információk szerint a Lazarus birtokában még 1 980 000 darab PannErgy törzsrészvény volt, miután az Erste a hitellel érintett, óvadékkal terhelt részvénypakkból 3500 darabot értékesített február 21-én. A mai óriási kötés viszont valamivel több mint 2,6 millió darabot mozgatott meg, ami ad egy érdekes csavart a történetnek.

Ez a mennyiség ugyanis úgy tűnik, mintha az Ersténél fedezetként elhelyezett közel 2 millió darab és az OTP-nél, mint befektetési szolgáltatónál lévő határidős pozíciókhoz kötődő 615 ezer darab összege lenne (Az Investor.hu-nak adott interjújában Bokorovics Balázs, a PannErgy elnöke és a Lazarus vezérigazgatója is 2,6 millió darab részvényről beszélt). Az akkori kötés mindkét oldalán ugyanakkor az OTP, mint befektetési szolgáltató állt, így nem biztos, hogy annak a részvénycsomagnak a mostani kötéshez köze van, de akkor valahonnan még érkezett több mint 600 ezer darab részvény (tegyük hozzá, hogy elméletben az is elképzelhető, hogy egyik szolgáltatótól a másikhoz transzferálták a részvényeket, amiről nekünk így nem lehet információnk).

Ez lenne az alja?

Ha a mai átkötéssel a Lazarus kényszerlikvidálással fenyegetett teljes pozícióját valóban felszámolták a befektetési szolgáltatók, az jó hír lehet a részvény számára, hiszen arra utalhat, hogy legalábbis átmenetileg eltűnt az az erőteljes eladói nyomás, ami az elmúlt hetekben nehezedett az árfolyamra. Hamarosan megtudhatjuk, hogy valóban a Lazarus utolsó pozíciói adtáka mai nagy kötés gerincét.

A pontos következmények felméréséhez azt is tudnunk kellene, hogy ki állt a két nagy átkötés vételi oldalán, de erre vonatkozóan eddig nem kaptunk indikációt az eddigi közzétételekből. Ha mai pakkot megvásárló fél ezzel a vétellel átlép fontos, közzéteteli kötelezettséggel járó tulajdoni hányadot, akkor elvileg tisztábban láthatunk (tekintve, hogy több mint 12 százalékos pakkról van szó, esélyes, hogy érkezik ilyen bejelentés a napokban).

Összességében mindenesetre valószínű, hogy azok a szereplők, amelyek a kényszerlikvidálás alá került pakkokat megvásárolták, türelmesebbek lehetnek, mint a likvidáló befektetési szolgáltatók, főként ha egy intézményi befektetőt látta elérkezettnek a pillanatot, hogy pozíciót építsen a részvényben. Ezzel együtt nem garantált, hogy hosszabb távon nem akarnak ők is megszabadulni a PannErgy részvényektől.

PannErgy (napi grafikon)