Először épülhet az Úttörővasút óta új vasútvonal Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az Úttörővasút óta először épülhet új közforgalmú vasútvonal Magyarországon 2014-től. A Budapestet elkerülő, csak teherforgalom által használható vonalat 360 milliárd forintnyi kínai fejlesztési hitelből finanszíroznák. De előtte azért megvizsgálják, nem lenne-e jobb uniós forrásból.
Vágólapra másolva!

A kormány keddi ülésén döntött egy Budapestet délről elkerülő, kizárólag a teherforgalom számára megnyitandó vasútvonal megépítésének az előkészítéséről - jelentette be a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár.

A V0 nevet viselő, évek óta ismert projektterv fő célja, hogy ha a keletről nyugatra szállított áruk a jelenleginél gyorsabban haladhassanak át az országon. "Az az érdekünk, hogy ha valaki ebben az irányban akar szállítani, akkor azt Magyarországon keresztül tegye. Ma ez nincs így, az ország ebből a szempontból versenyképtelen, mert a vasúti hálózat Budapest-centrikus" - mondta Szijjártó.

Az államtitkár szerint ez a fővároscentrikusság személyszállítás szempontjából ugyan érthető, de teherszállítás szempontjából hátrány, mert a nagy személyforgalom miatt Budapesten csak éjjel tudnak átkelni a tehervonatok. Az áthaladás ideje az országon így összesen 4-5 nap, a teherszállítmányok átlagsebessége 3 km/óra. A kormány ezt az időt 1 napra szeretné csökkenteni, ennek egyik fő eszköze lenne a V0-s megépülése.

A 113 kilométer hosszú, kétvágányú, végig villamosított, 160 km/órás sebességre is alkalmas vasúti pálya Tatabányánál ágazna le a Győrt Budapesttel összekötő vonalról, és Vértesboglár, majd Ercsi érintése után Ceglédbercelnél kapcsolódna a 100-as, szolnoki fővonalhoz. A fejlesztés része két vasúti Duna-híd megépítése, Ercsinél és Szigetszentmártonnál.

Szijjártó Péter azt mondta, Magyarországon zöldmezős közforgalmi vasúti építkezés legutóbb 1948-ban volt, amikor a ma Gyermekvasút néven ismert Úttörővasút épült meg.

A 360 milliárd forint költségűre becsült V0 beruházás forrása a 2011-ben a kínai miniszterelnök által bejelentett egymilliárd eurós fejlesztési hitelkeret lehet. A kormány azonban megvizsgálja azt is, hogy uniós források igénybe vételével kedvezőbb feltételekkel lehetne-e forrást bevonni. Amennyiben a kínai hitel mellett dönt a kormány, 2014 tavaszán indulhat az építkezés, és 2017-re elkészülhet az új vasúti pálya.

A projekt megtérülésére vonatkozó kérdésre az államtitkár nem tudott válaszolni, mondván, ehhez a jelenlegi becslésnél pontosabb költségszámítások kellenek. A korábban szintén kínai hitel felhasználásával megépíteni tervezett ferihegyi gyorsvasútról azt mondta, az egyelőre lekerült a napirendről a Malév csődje miatt, hiszen azt a terminált, amely mellett jelenleg a vasúti megálló van, a repülőtér üzemeltetője bezárta.