Mélyben a forint a jegybanki elnökcsere előtt

Vágólapra másolva!
Szerdán 295 forint felett jegyzik az eurót a bankközi devizapiacon, vagyis nem sikerült eltávolodnia háromhetes mélypontjától. A hazai deviza egyre sérülékenyebbnek tűnik, ami nem meglepő a csökkenő kamatszint mellett.
Vágólapra másolva!

A jegybankároknak nem sikerült kedden megnyugtatniuk a piaci szereplőket, és a forint háromhetes mélypontra süllyedt az euróval szemben. Az olasz választási patthelyzet nyomán fellángoló euróövezeti válság is aggasztja a befektetőket, ami szintén negatív a hazai deviza számára.

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa kedden újabb 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, így a ráta 5,25 százalékra mérséklődött. Ez volt Simor András elnök utolsó ülése, és a külső tagok zsinórban hetedszer szavazták le az MNB elnökségét. A forint kamatelőnye tovább fogyott a vezető devizákkal szemben, tehát a befektetőknek egyre kisebb hozammal kell beérniük a magyarországi kockázatok vállalását.

Elemzők szerint az új jegybankelnök már az első ülésén, márciusban tovább csökkentheti az irányadó kamatszintet, és ha Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kerül az MNB élére, akkor egyes vélemények szerint unortodox intézkedések jöhetnek, melyek szintén a forint sérülékenységét növelnék.

A másik jegybankárnak Ben Bernankének sem sikerült megnyugtatnia a befektetőket. Noha a Federal Reserve elnöke kiált a pénznyomtatási program mellett, és annak kedvező hatásait sorolta, mégis megjegyezte, hogy készek szigorítani, ha szükségessé válik. A Nyíltpiaci Bizottságban egyre nagyobb ellentétek lehetnek a döntéshozók között az eszközvásárlási program folytatásáról, ami bizonytalanságot kelt a befektetők között.

A hazai deviza árfolyamát a nemzetközi hangulat mellett Orván Viktor pénteki szavai is befolyásolhatják, hiszen megnevezi az új jegybankelnököt. Ha egy erős, független jelöltet állít Orbán Viktor, akkor a forint erősödhet, ám a legnagyobb esélyes, Matolcsy György megnevezése - noha már felkészültek rá a piaci szereplők - nem fog tetszeni a befektetőknek.