Beszél Matolcsy, a forint egyelőre nem mozdul

Vágólapra másolva!
Elkezdődött Matolcsy György jegybankelnöki kinevezést megelőző parlamenti meghallgatása. A Bloomberg tudósítása szerint eddig nem hangzottak el fontos, a forint árfolyamát is befolyásolni képes szavak. Matolcsy szerint a jegybanknak függetlennek kell maradnia a kormányzati politikától. Valamivel később a nemzetgazdasági miniszteri széket megöröklő Varga Mihály is beszélt, aki a költségvetési célok megtartásának fontosságáról beszélt. A hazai fizetőeszköz kurzusa a 295 forint/eurós szintek alatt tartózkodik.
Vágólapra másolva!

Nem mondott semmi meghökkentőt a jegybankelnöki pozíció várományosa. A jegybanknak függetlennek kell maradni a kormánytól, de azzal együttműködve kell meghoznia fontos döntéseket. A központi bank új vezetésének a jegybanktörvény szerinti előírásokat kell majd szem előtt tartani. Megfontolja majd a jegybank, hogy szükséges-e új monetáris eszközöket is felhasználnia, melyhez olyan más jegybankok által használt eszközöket is megvizsgálnak, mint a brit vagy a lengyel.

A jegybanknak törekednie kell a gazdasági növekedés támogatására, azonban erre csak akkor van lehetősége, ha az inflációs folyamatok arra lehetőséget adnak. Matolcsy az infláció ellenségének aposztrofálta magát. Ezeket a szavakat a jegybank alelnöki posztjára jelölt Balog Ádám, adóügyekért felelős államtitkár is elismételte

A nemzetgazdasági miniszter szerint a költségvetési folyamatok fenntartható pályán vannak, és a 2010 óta zajló költségvetési kiigazítás sikerként könyvelhető el. Varga Mihály, a gazdasági miniszteri poszt várományosa megerősítette a költségvetési célokhoz való ragaszkodást, és hogy az ország szeretne mindenképpen kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól. Varga szerint Magyarország nem engedhet meg magának választási költségvetést.

Matolcsy György nem mndott semmi olyat, amivel rá tudott volna ijeszteni a piaci szereplőkre (amire igazából nem is kellett számítani), így a forint árfolyama a 295 forint/eurós szintek alatt tartózkodik jelenleg. Az új jegybankelnök jelölését a befektetők rezzenéstelen arccal fogadták, mellyel bővebben korábbi cikkünkben foglalkoztunk.