Matolcsy György agresszív MNB-foglalásra készül

Vágólapra másolva!
Matolcsy György már miniszterként megváltoztatta az MNB működési rendjét, így hétfőtől jegybankelnökként ő dönthet egy személyben arról, hogy kit rúg ki, kivel mit kezd - értesült az [origo]. Az új vezér hozza a bizalmasait a minisztériumból - a 2011-es nagy leépítési akciót levezénylők közül ketten máris kapun belül vannak. 
Vágólapra másolva!

Matolcsy György még be sem tette a lábát a Magyar Nemzeti Bankba, de első intézkedésével máris elbocsátásokat készít elő. Az [origo] több forrásból származó információi szerint az új elnök magához rendeli a jogot, hogy dönthessen minden jegybanki alkalmazott eltávolításáról, javadalmazásáról, felvételéről.

Az MNB a magyar állam 100 százalékos tulajdonában van, az államot pedig az államháztartásért felelős miniszter képviseli. Ez még ebben a pillanatban is Matolcsy György, aki egyelőre nemzetgazdasági miniszter, de akár hétfőtől hivatalosan is a jegybank elnöke lesz. A miniszter a jegybank működési rendjét meghatározó jogszabályt értesüléseink szerint úgy írta át elnökké jelölése előtt nem sokkal, hogy az minden fontos munkáltatói jogkört egy személyben az MNB első embere - aki hétfőtől ő maga - kezében összpontosít.

Élet és halál ura lesz

A jegybanki hierarchia többszintű. A piramis csúcsán az elnök áll, alatta van a két - hétfőtől három - alelnök, alattuk a szervezeti egységek vezetői, gyakran igazgatói titulussal (készpénzlogisztika, pénz- és devizapiac, pénzforgalom, pénzügyi stabilitás, pénzügyi elemzések, monetáris stratégia és közgazdasági elemzés stb.), alattuk a főosztályvezetők, alattuk a beosztott munkatársak.

Régóta az a rend, hogy a munkáltatói jogkörök lépcsőzetesen épülnek fel. Az elnök dönti el, hogy kit vesz fel igazgatónak, a szakmai felügyelete alá tartozó szervezeti egységek vezetőinek, a közvetlen irányítása alatt álló, szervezeti egységhez nem tartozó (például titkárnő) dolgozónak - illetve ebből a körből kit bocsát el -, ő is állapítja meg a bérüket. (Az alelnökök kinevezésére és felmentésére a miniszterelnök tesz javaslatot az államfőnek.) Az alelnökök és az igazgatók az alájuk tartozó szervezeti egységek vezetői felett gyakorolják a munkáltatói jogokat, a szervezeti egységek vezetői pedig a beosztottaik felett.

Az új szabály értelmében viszont a jegybankelnök egy személyben dönthetne bárki sorsáról, azt is beleértve, hogy milyen fizetés, juttatás illeti meg. (Az alelnökök felmentése és kinevezése nem változna, azt magasabb szintű jogszabály, a jegybanktörvény határozza meg.)

Jönnek a bizalmasai

Matolcsy egy új posztot is létrehozna: a főigazgatóit. A főigazgatót jegybankelnökként megbízhatná, hogy helyette döntsön minden személyi kérdésben. Az [origo] információi szerint meg is van a jelölt a posztra: a kormányváltás óta az NGM-ben kabinetfőnökként dolgozó Wiedermann Helgának van a legnagyobb esélye erre a pozícióra. Ezzel kapcsolatban a minisztérium részéről érkezett egy cáfolat, ám úgy tudjuk, Wiedermann már rákerült a jegybank levelezőlistájára.

Nem ő az egyetlen, akit Matolcsy magával vinne a hozzá legközelebb álló munkatársak közül. A leköszönő miniszter jobbkeze, Balog Ádám lesz az MNB harmadik alelnöke - noha kétséges, hogy megfelel-e a törvényi feltételeknek.

Elbocsátásokra nagy esély van, állítják forrásaink. Az NGM-ben 2011 tavaszán az adózással foglalkozó részlegen - amelyet Balog vezetett - tucatnyi embernek kötöttek útilaput a talpára néhány nap leforgása alatt, kihasználva, hogy akkor május végéig indoklás nélkül el lehetett bocsátani köztisztviselőket. Akkor a kirúgásokat Balog, Wiedermann és a tárca közigazgatási államtitkára, a minisztériumot ténylegesen irányító Nagy Róza vezényelte. (Nagy Róza a héten elbúcsúzott a közigazgatási államtitkári értekezleten, ennek alapján többen azt sejtik, ő is a jegybankba tart. Mások úgy tudják, hogy nyugdíjba megy, esetleg egy kereskedőházat fog irányítani.)

Mint arról az [origo)] beszámolt, az elmúlt hetekben Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője volt megbízva azzal, hogy térképezze fel a jegybanknál dolgozókat, legyen szó vezetőkről vagy egyszerű alkalmazottakról. Ennek alapján igyekeztek besorolni a csapattagokat csoportokba, aszerint, hogy ki szimpatizál a távozó Simor Andrással, ki áll közelebb nézeteit tekintve a jobboldalhoz, illetve kit tartanak semlegesnek, olyannak, akit kizárólag a szakmai meggyőződése vezérel.

Vannak a jegybanknál dolgozók közt olyanok, akik már felmondtak - igazgatótól egyszerű titkárnőig -, de több emberről hallottuk, hogy megüzenték nekik, márciusban keressenek új állást, mert nem maradhatnak a jegybankban.

Senki nem intézkedhet

A teljes központosítás nem áll meg a bérezésnél, az elbocsátásoknál és felvételeknél. Matolcsyék mindenkitől megvonták az aláírási jogot. Senki nem írhat alá egyetlen számlát sem, de más intézkedésekkel is akadályozzák már az üzemszerű működést, így például a devizatartalék-kezelés terén is.

Matolcsyék a két régi alelnök kezét is megkötik. Információink szerint sem Karvalits Ferenc, sem Király Júlia nem képviselheti az MNB-t megbízatása lejártáig (előbbinek március 27-én, utóbbinak július 3-án ér véget a mandátuma), csak a főigazgatóval, Wiedermann Helgával közösen gyakorolhatják a jogot. Így például Karvalits vagy Király az Európai Központi Bank rendezvényére csak úgy mehetne el, ha ehhez Wiedermann Helga az áldását adja.