Az Erste vesztesége sokat apadt

2013.03.04. 13:50

Sikerült faragni a negatív eredményen, a lakástakarék jól megy, a hitelezés kevésbé. Az Erste Bank közzétette a tavalyi számait.

Bár a recessziós gazdasági környezetből adódóan kedvezőtlennek minősítette a piaci viszonyokat az Erste Bank Hungary Zrt., eredményei 2012-ben javulást mutatnak. A bankcsoport előzetes, konszolidált, nem auditált gyorsjelentése szerint az adózás előtti veszteség 394 millió forint lett. A nettó eredmény jelentősen javult, a veszteség az egy évvel korábbi 157,9 milliárdról 6,1 milliárdra apadt.

A tulajdonos 39 milliárd forintnyi tőkejuttatást nyújtott, ennek köszönhetően a bank saját tőkéje az egy évvel korábbi közel 178 milliárdról 210,6 milliárd forintra emelkedett. Jelasity Radován elnök-vezérigazgató a 2012-es évet a megújulás kezdeteként jellemezte. Értékelése szerint a hanyatló gazdasági teljesítmény, a visszafogott hitelkereslet és a jelentős adóterhelés szűk mozgásteret szabott a bank számára, ennek ellenére stabilizálódott a pénzintézet működése.

Az Erste Lakástakarék tavaly 20 ezer szerződést kötött, közel 50 milliárd forint értékben. A leányvállalat ügyfeleinek száma így meghaladja a 25 ezer főt, a szerződéses összeg pedig elérte a 75 milliárd forintot. Csökkent viszont a bank piaci jelenléte a lakossági hitelek, valamint a vállalati betétek és hitelek terén, az előbbinél 14,3, az utóbbinál 7,6 százalékos a részesedése. Az idén a tervek szerint folytatódik az a stratégia, amelynek középpontjában a helyi finanszírozási forrásokon alapuló hitelezés felpörgetése, a tranzakcióalapú bankhasználat előtérbe helyezése és a kockázatalapú működés áll.