Pleschinger is megy a jegybankba

Vágólapra másolva!
Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium eddigi adó- és pénzügyekért felelős államtitkára is bekerülhet a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsába. Erről ugyan nem érkezett hivatalos bejelentés, de az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága őt is meghallgatja mint leendő monetáristanács-tagot hétfőn délelőtt.
Vágólapra másolva!

Hétfőn délelőtt zajlanak a parlamenti bizottsági meghallgatások, amelyeken Varga Mihály leendő gazdasági minisztert is faggatják a képviselők. A frissített menetrendből az is kiderül, hogy a délelőtt folyamán Pleschinger Gyulát is meghallgatják mint a monetáris tanács leendő tagját.

Matolcsy György jegybankelnöki jelölését követően Balog Ádám helyettes államtitkár is átkerül az MNB-be, mert alelnöknek jelölte a kormányfő. Őt pénteken délután már meghallgatta a parlamenti bizottság, és támogatta a jelölését.

Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke pénteken újságíróknak elmondta: e hét elején tesz javaslatot arra, hogy ki legyen a monetáris tanács kilencedik tagja. Hozzátette, van jelöltje, de megnevezése előtt konzultálni fog a jegybankelnökkel.

Egy kilencedik tanácstag, egyben ötödik külső tag kinevezése azt követően vált szükségessé, hogy a kormányfő pénteki bejelentése szerint a korábbi kettőről háromra nő az MNB alelnökeinek száma.