Varga: Abból főzök, ami van

Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter, nemzetgazdasági miniszterjelölt beszél kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén
Vágólapra másolva!
A költségvetés módosítása nem a gyengeség, hanem az erő jele - erről is beszélt Varga Mihály a foglalkoztatási bizottság előtt a Parlamentben.
Vágólapra másolva!

Abból kell főznöm, amim van - mondta Varga Mihály, akit a Parlament két bizottsága hallgatott meg hétfőn. A foglalkoztatási bizottságban a költségvetésről is beszélt, és nyitva hagyta a kérdést, hogy lesznek-e módosítások benne vagy sem.

"Rémhírek, hogy hozzá kell nyúlni a költségvetéshez, annak ellenére, hogy ma is tárgyal egy módosítást a parlament" - mondott rögtön egy ellentmondást a miniszter. Magyarázata szerint csak azért nyúlnak a költségvetéshez, mert az E.ON gázüzletágának állami megvásárlásához garanciát kell nyújtani.

Ezután viszont már arról beszélt Varga, hogy kifejezetten örülne, ha a szükséges változásokat megtenné a parlament a költségvetésben. "Nem tartom ördögtől valónak, ha hozzá kell nyúlni. Én abban nem gyengeséget, hanem erőt látok, ha a parlament hozzá tud nyúlni a költségvetési számokhoz" - mondta, megerősítésül pedig azt tette hozzá, hogy "a válság kellős közepén vagyunk".

Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében a személyi jövedelemadó (szja) további csökkentéséről beszélt. Ez ugyan aligha érintené az idei költségvetést, de Varga igyekezett eloszlatni az illúziókat. Arra a kérdésre, hogy eltörlik-e az adónemet azt mondta, "1988 óta van szja. Az előtt is élt a magyar, tehát van olyan, hogy nincs szja, de az eltörlésére nem látok esélyt". Szerinte Orbán nem is eltörölésről beszélt, hanem arról, hogy alacsonyabb kulccsal működtetnék. "Erre kisebb esélyt látok, mert kötött pályán mozog a költségvetés" - vetítette előre Varga.

Faarccal

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nagy portfólióval rendelkező minisztérium, ezért hat bizottságban hallgatják meg Vargát saját elmondása szerint. Hétfőn a foglalkoztatási és a fogyasztóvédelmi bizottságnál járt Varga, miután pénteken a gazdasági bizottság faggatta.

A foglalkoztatási bizottság tagjainak azzal hízelgett, hogy "ha csak egyet kellene választanom, ezt választanám, mert ez a legfontosabb". A bizottság ezen felbátorodhatott, mert amíg a gazdasági bizottság múlt pénteki meghallgatásán még az ellenzéki képviselők is hímes tojásként bántak Vargával, nem tettek fel neki kemény kérdéseket, addig a foglalkoztatási bizottság igyekezett megizzasztani a miniszterjelöltet. Varga faarccal állta a kritikákat, csak időnként engedett el kis mosolyt a szája szélén. Ilyen volt például, amikor Gúr Nándor szocialista elnök azt mondta, "már az is eredmény lenne, ha időben válaszolna az írásos kérdéseinkre a miniszter".

Ha kell, unortodox

Varga Mihálytól megkérdezték, második Matolcsy Györgynek gondolja-e magát. "Az én habitusom más" - válaszolta erre a miniszterjelölt. Ennek ellenére arra a kérdésre, hogy unortodoxnak vallja-e magát, azt válaszolta, vannak eszközök, amelyek ortodoxak, és vannak, amelyek unortodoxak, nekünk ezek kombinációját kell alkalmaznunk.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Varga higgadt stílusa a nyugodtabb gazdaságpolitikát vetíti előre, de igyekezett ködben hagyni, hogy milyen mértékű változásokra lehet felkészülni. "A nagy átalakítások után a finomhangolás az én feladatom" - mondta, de az is elhangzott a szájából, hogy "ma már a törvényeket nem kőbe véssük, ha a szükségszerűség úgy kívánja, megváltoztathatók".

Az [origo] az egyik bizottságból a másikba igyekvő Varga Mihálytól megkérdezte, hogy a bankadót mérséklik-e a hitelezés beindítása érdekében. A miniszter azt mondta, tárgyalnak a bankszövetséggel ennek érdekében, és szeretné elérni, hogy beinduljon a hitelezés, mert ez az egyik legfontosabb ahhoz, hogy beinduljon a növekedés.

A bankok ezzel együtt nem lélegezhetnek fel, mert Varga újabb devizahitelezés-mentésre utalt: "a kormánynak még többet kell tenni a devizahitelesekért". Szerinte eddig 300-400 ezer hitelest tudtak elérni a programokkal. "Azt szeretném, ha ezt a kört még szélesíteni lehetne" - mondta. Állítása szerint az egyik államtitkár felvetette, hogy az állam adjon pénzt a bajba jutott devizahitelesek önkormányzati lakásba költözésére - ezt vizsgálják, mondta Varga.

Hányan dolgoznak?

A kormány az adósságcsökkentés mellett a foglalkoztatás javítását tűzte ki célul, és Varga szerint 160 ezer fővel sikerült is növelni a foglalkoztatottak számát. El is árulta, hogy miből jött ez össze, a kisvállalatoknál és a részmunkaidőben dolgozóknál nőtt a szám, a nagyvállalatoknál viszont csökkent.

Felrótta neki viszont az ellenzék, hogy csak a foglalkoztatottak számával dicsekszik, miközben Bertha Szilvia (Jobbik) szerint ezt a számot torzítják például a külföldön munkát vállaló magyarok. Az ellenzéki képviselő szerint akár 1,5 millió "munkanélküli" is lehet, ha a külföldön dolgozókat és az ellátásból kiesőket is beszámítjuk.

Varga szerint "megváltozott a világ. Nem az ördögtől való az, ha egy fiatal belegondol, milyen lehetőségei vannak külföldön". Elmondása szerint ugyanezek a tendenciák vannak Dél-Európában, és "Magyarország sem sziget, a jövedelmi különbségek csábítóan hatnak".

Aki akar, dolgozhasson

"Nekünk az a dolgunk, hogy reális alternatívát nyújtsunk Magyarországon" - ígérte a miniszter, de azt is elmondta, hogy nem tudnak mindenkinek munkát kínálni. Ugyan arról beszélt, hogy teljes foglalkoztatottságot szeretnének, de amikor erre rákérdezett egy ellenzéki képviselő, úgy pontosított, hogy ez nála azt jelenti, "aki akar, dolgozhasson".

A foglalkoztatási áttöréshez és a munkahelyvédelmi akcióterv értékeléséhez nem kért száz nap türelmi időt Varga, de azt kérte, hogy legalább az első negyedévet várják meg, mert a program még csak januárban indult. Azt is mondta, nem készül a munka törvénykönyvének módosítására, de folyamatosan vizsgálják majd a hatását, és beavatkoznak, ha kell. Nem készül a 3 hónapos munkanélküliségi segély megváltoztatására sem a miniszterjelölt.