Délután felfüggesztik az E-Star kereskedését

Vágólapra másolva!
Délután 2 órakor felfüggesztik az E-Star részvényeinek, illetve kötvényeinek a kereskedését a BÉT tájékoztatása szerint. A lépés annak tudható be, hogy a megadott időpontól újabb csődegyezségi tárgyalás kezdődik a vállalat hitelezőivel.
Vágólapra másolva!

14:00

Az előzetes bejelentéssel összhangban felfüggeszteték az E-Star értékpapírjainak kereskedését. A vállalat részvénye ekkor 1,65 százalékos emelkedést mutatott 4,7 millió forintos forgalom mellett.

12:46

A BÉT vezérigazgatója az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. (csődeljárás alatt) törzsrészvényeinek, illetve az E-STAR 2015/A, az E-STAR 2016/C, valamint az RFV 2014/A kötvényeinek tőzsdei kereskedését a 2013. március 6-i Tőzsdenapon 14:00 órától a Tőzsdenap hátralévő részére felfüggeszti.

Az indok szerint az E-Star 14:00 órai kezdettel csődegyezségi tárgyalást tart, melynek keretében a Kibocsátó működését meghatározó jelentős információk hangozhatnak el, illetve olyan döntések születhetnek, melyek a nyilvánosságra hozatalukat megelőzően csak a befektetők és piaci szereplők egy szűkebb köre számára hozzáférhetők.

A befektetők érdekeinek védelme, illetve a piac információkkaltörténőellátása a részvények és kötvények kereskedésének felfüggesztését indokolja,és a Tőzsde megítélése szerint a felfüggesztés időtartama alatt biztosított a csődegyezségi tárgyalással kapcsolatos információk minél szélesebb körben történőnyilvánosságra kerülése.

Az E-Star részvénye a felfüggesztést megelőzően 0,8 százalékos emelkedést mutat 4,1 millió forintos forgalom mellett.

Az E-Star árfolyama

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]