Vágólapra másolva!
Több mint 2500 cég szűnt meg februárban, ez 14 százalékkal több, mint a tavaly ilyenkori adat. A cégalapítások száma is visszaesett.
Vágólapra másolva!

Februárban a rövid hónap ellenére 2529 cég szűnt meg Magyarországon, közölte az Opten céginformációs szolgáltató. Az adat - 14,4 százalékos növekedés a megelőző év februárjához képest - ami megerősíti az elmúlt hónapok erős növekedési trendjét. "Magas szinten stabilizálódott a megszűnések száma, és félő, hogy a következő hónapokban tovább emelkedik, hiszen a vártnál rosszabb GDP-adat azt valószínűsíti, hogy a válság tovább szedi áldozatait" - mondta Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt három hónapban átlagosan 2528 társaság szűnt meg az országban havonta, ami 26 százalékkal több a 2012 elején regisztrált 2009 darabos háromhavi átlagnál. "Jól látszik, hogy tartós tendenciáról beszélhetünk: a cégek helyzete kilátástalan, a nemfizetések miatt sokszor azok sem bírják a nyomást, akiknek még van munkájuk" - mondja Tóth Tamás.

Ezzel párhuzamosan drámaian visszaesett a cégalapítások száma is. Ennek hátterében az áll, hogy február utolsó hetében egyáltalán nem tett közzé cégalapítást a cégbíróság, és előtte is alig néhányat.