Könnyen vettünk fel 59 milliárd hitelt

Vágólapra másolva!
Három-, öt- és tízéves lejáratú államkötvényeket bocsátott ki Magyarország csütörtökön, mindegyik jól fogyott.
Vágólapra másolva!

Mindegyikből többet adtunk el, mint terveztük, és a korábbinál alacsonyabb hozammal. (Minél nagyobb a piaci bizalom egy országgal szemben, annál alacsonyabb hozammal sikerül kötvényeket eladnia.)

A tervezett 45 milliárd forint helyett 59 milliárd forint értékben, a legutóbbi értékesítésnél alacsonyabb átlaghozam mellett adott el 3, 5, és 10 éves lejáratú állampapírt csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Az ÁKK a tervezett 20 milliárd forint helyett 30 milliárd forintért adott el hároméves lejáratú államkötvényt, 1,95-szörös túljegyzés mellett. Az aukción 5,20 százalékos átlaghozam alakult ki, alacsonyabb a legutóbbi, február 21-i 5,31 százalékos hozamszintnél.

Ötéves államkötvényből a tervezett 15 milliárd forintnak megfelelő összegben adott el az adósságkezelő, 2,18-szoros túljegyzés mellett. Az átlaghozam 5,63 százalék volt, kevesebb a februári 21-i 5,66 százaléknál.

Az ÁKK 10 éves államkötvényből 10 milliárd forint helyett 14 milliárd forintnyit adott el 2,03-szoros túljegyzés mellett. Az aukción kialakult 6,30 százalékos átlaghozam alacsonyabb a legutóbbi, február 7-i 6,44 százaléknál.

Magyarország február elején bocsátott ki 3,25 milliárd dollár értékben devizakötvényt, a tízéves papírokért 5,4 százalékos hozamot kértek a befektetők. Ezen kívül a belföldi vevőknek kínált eurókötvények is jól fogynak, így az ország egyelőre jól áll az idei finanszírozási tervének teljesítésével.