Rontott a Carrefour, mégis örülnek a befektetők

2013.03.07. 11:47

Felemás eredményeket tett közzé gyorsjelentésében Európa legnagyobb kiskereskedelmi lánca a Carrefour. A cég veszített piaci részesedéséből a kulcsfontosságú piacnak számító Nyugat-Európában, emiatt a működési eredményük és árbevételük is visszaesett tavaly éves alapon, azonban a nyereségük a vártnál kisebb mértékben zsugorodott. A vállalat ebben az évben a piacvezető pozíciójának megerősítésén fog dolgozni.

Vegyes gyorsjelentést tett ma közzé Európa legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Carrefour. A vállalat működési eredménye 2,6 százalékkal volt alacsonyabb tavaly, mint 2011-ben, így 2,14 milliárd eurón alakult. Ez meglephette a Reuters által megkérdezett elemzőket, akik 2,061 milliárd euróra számítottak előzetesen.

Az árbevétel több mint 7 százalékkal esett vissza 2012-ben éves alapon, emiatt az egy részvényre jutó nyereség szintén alacsonyabb lett a 2011-eshez képest, azonban a vártnál jobban alakult 1,375 eurós értékével. 

Forrás: [origo]

A vállalat az utóbbi időben számos nem kulcsfontosságú üzletétől vált meg, hogy a befolyó pénzből fenn tudja tartani piacvezető szerepét Nyugat-Európában, Kínában és Brazíliában. Ennek köszönhetően a nettó adósság 2,6 milliárd euróval csökkent, és már "csak" 4,32 milliárd eurót tett ki a tavalyi évben. A francia vállalat ugyanis veszített piaci részesedéséből tavaly Nyugat-Európában, elsősorban a nagy riválisnak számító Leclerc és az Intermarche előretörése miatt, ennek tudható be az éves alapon látható zsugorodás.

A társaság ebben az évben tovább kívánja folytatni terjeszkedését Latin-Amerikában és Ázsiában, valamint az üzletei design-ját is modernebbé fogja alakítani, hogy megerősítse piacvezető szerepét. A menedzsment ezen túl megerősítette, hogy 58 centes részvényenkénti osztalékot fog fizetni a tavalyi évre, ami egybevág az elemzői konszenzussal.

A cég részvényei  vegyes eredményekre is pozitívan reagáltak, 2,9 százalékos emelkedést mutatnak a párizsi tőzsdén.

Carrefour árfolyama (Euronext Párizs)