120 milliót tett bele az állam, de megtorpant az öregedés elleni klinika

Vágólapra másolva!
Zárva van az a klinika, amelybe az állami hátterű Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) tavaly 120 millió forinttal beszállt, a Fabian Clinic többségi tulajdonosa pedig nem áll a nyilvánosság elé. A szünet azonban állítólag csak átmeneti, átalakítják a helyiségeket, és új befektető bevonására készülnek.
Vágólapra másolva!

Egy éve indult, de máris bezárt az az öregedés elleni orvosi kezeléseket nyújtó klinika, amelyben egy állami kockázati tőkealap is tulajdonos. A helyzet azonban várhatóan csak átmeneti, és napokon belül új pénzügyi befektető szállhat be a cégbe. A Fabian Anti-Aging Clinic Kft. 40 százalékát az uniós forrásokat kezelő, állami tulajdonban lévő SZTA jegyzi. Az alap tavaly márciusban tett 120 millió forintot a társaságba.

A klinika többségi része jelenleg Fábián Emília tulajdonában van, aki több orvos kollégájával együtt maga is praktizált a budapesti MOM Park bevásárlóközpontban kialakított rendelőben.

Török József, az alap üzletfejlesztési igazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy a napi operatív irányításra kisebbségi tulajdonosként nincs teljes rálátásuk, de információi szerint csak átmeneti ideig tart zárva a Fabian Clinic, ugyanis átfazonírozzák, mert várhatóan beszáll az üzletbe egy újabb pénzügyi befektető. Erre utaló tájékoztatást ugyanakkor a klinika nem adott a honlapján, a hivatalosan megadott két mobiltelefonszámon pedig csak az üzenetrögzítő kapcsol be.

Fábián Emília kérdésünkre csak annyit mondott, hogy a SZTA-nál bővebb tájékoztatást jelenleg ő sem akar adni.

A lépéssel az SZTA tulajdonrésze hígulni fog, kiszállásról azonban nincs szó. A befektető kilétét üzleti titokként kezelik, és a napokon belül várható bejelentés után a tulajdonos orvosnő az ígéretek szerint a nyilvánosság elé áll a részletekkel.

A klinika szolgáltatási palettája nagyon széles, a plasztikai sebészeti beavatkozásoktól kezdve a prevenciós szűrésekig terjed, egy fél órás konzultációért például 20 ezer, egy "élettani optimalizáló" programért 500 eurót számláz. 2009-ben 31 millió forint forgalom mellett 5,5 millió forint üzemi nyereséget ért el, 2011-ben bevétele 22 millió, nyeresége mindössze 2,3 millió forint volt. A 2012-es adatok még nem elérhetőek.