Spekulánsok játékszere lett a forint

Vágólapra másolva!
A forintot az a spekuláció gyengíti, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke unortodox lépéseket tesz, és hozzányúl a devizatartalékhoz is. Az euróval szemben 9 hónapos mélyponton járt a hazai fizetőeszköz.
Vágólapra másolva!

Kedden reggel 302 forinton jegyzik az eurót, vagyis a forint nem tud visszakapaszkodni a lélektani 300-as árfolyam alá. A kurzus hétfőn délelőtt került a kulcsszint fölé, amiben szerepet játszott, hogy Matolcsy lefokozta a két régi alelnököt, és Balog Ádámot, új helyettesét bízta meg fontos feladatokkal, többek között a hitelezés felpörgetésével.

Király Júlia és Karvalits Ferenc hatáskörének szűkítése arra vall, hogy újfajta monetáris politika veszi kezdetét. Mindezt erősíti az is, hogy Matolcsy fel szeretné pörgetni a hitelezést, és máris lépéseket tett az ügy érdekében. "A hónap végére nemcsak a hatalomátvétel fejeződik be a jegybankban, hanem a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs jelentése is érkezik, amelytől sokan nem szokványos eszközök megnevezését is várják" - emelte ki Balogh Balázs, az XTB Magyarország piaci elemzője.

A devizahitelesek megmentése és az Alaptörvény módosítása is aggasztja a befektetőket. A negatív belföldi híráramlás sérülékennyé teszi a forintot, és a gyengülő trend folyamatos megerősítést kap, amikor kifogyna a forinteladók lendülete. Kivételt képeznek Varga Mihály szavai, ő ugyanis hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormánynak nem érdeke a gyengülő forint, és 285-ös euró a cél, mert a költségvetésben is ezzel az árfolyammal kalkuláltak.

Ha a forint tartósan a 300-as szint felett marad az euróval szemben, az nem sok jót sejtet a további árfolyammozgás szempontjából. Mivel a piaci szereplők nem tudják, hogy milyen intézkedéseket hoz az MNB új vezetése, a vevők távol maradhatnak addig, amíg nem érkeznek megnyugtató szavak.

A külpiaci hangulatra továbbra sem panaszkodhatunk. A Dow Jones újabb történelmi csúcsra került, és a jóval több céget tömörítő Standard & Poor's 500 index is egyre közelebb kerül történelmi csúcsához. Az S&P 500 hétfőn 1 556 ponton zárt, vagyis kevesebb mint 10 ponttal megközelítette a 2007 októberében felállított történelmi csúcsát.