Kifosztják a szomszédok a határ menti boltokat

2013.03.14. 8:16

A forint gyengülése új életet hoz a határ menti kereskedelemben és vendéglátásban: az elmúlt napokban Szlovákiából, Ausztriából, Szlovéniából, illetve még Horvátországból is elindultak a bevásárlóturisták, amire ilyen mértékben jó ideje nem volt példa.

A Nový Cas szlovák napilap szerint már a múlt hétvégén rengeteg szlovák bevásárlóturista indult Magyarországra - írja a csütörtöki Napi Gazdaság. Az árérzékenyebb szlovákiai vásárlók 300 forintos euróárfolyam felett szinte automatikusan "rohamozzák" meg az észak-magyarországi boltokat, Mosonmagyaróvártól Győrön át egészen Miskolcig, egyesek Budapestig is hajlandóak eljönni, és nemcsak a boltokban vásárolnak, jelentős összeget hagynak a szolgáltatóknál is.

A jelenlegi gyenge forintárfolyam miatt más országokból is jönnek a vásárlók. A lap által megkérdezett kereskedők, benzinkutasok és vendéglősök 35-40 százalékos forgalomnövekedésről számoltak be, de a délnyugati végeken 90 százalékra is van példa - nem véletlen, hogy számos határ menti kereskedő március 15-én is kinyit majd.

Letenyén, Lentiben, Rábafüzesen, Kőszegen és Sopronban pedig olyan üzleteket is megnyitottak, ahol már hónapokkal ezelőtt lehúzták a rolót, de nagyobb forgalommal számolnak az éttermek, fodrászok, pékek, illetve autó- és gumiszerelők is. A győri szolgáltatók például a mostani hétvégén a szokásos kétszeresét is elérő forgalommal számolnak. A forint gyengülése jól jött a büki, a zalakarosi, de még a balatoni szállásadóknak is, hiszen az idei első hosszú hétvégén, elsősorban a várható rossz időjárás miatt, belföldi vendég alig akad.