A fél kormány elutazott Jordániába

Vágólapra másolva!
Orbán Viktorral elment Németh Lászlóné, Varga Mihály, Szijjártó Péter, Budai Gyula és negyven üzletember is. A két ország gazdasági együttműködését akarják javítani.
Vágólapra másolva!

Hivatalos látogatásra Jordániába érkezett vasárnap este Orbán Viktor miniszterelnök. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke Ammánban az MTI-nek elmondta, hogy a miniszterelnök vezette delegáció tagja mások mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, továbbá több magyar üzletember.

Orbán Viktor hétfőn találkozik II. Abdalláh jordán királlyal, Abdalláh Enszúr kormányfővel, valamint a jordániai felsőház és alsóház elnökével. Szijjártó Péter az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Orbán Viktort negyventagú üzleti küldöttség kísérte el a jordániai fővárosba. Az üzletemberek konkrét gazdasági-üzleti lehetőségekről, befektetésekről fognak tárgyalni jordániai partnereikkel, elsősorban az egészségügyi és a környezetvédelmi ipar, a gépgyártás, valamint a pénzügyi szolgáltatások területén.

Az államtitkár hozzátette, jó esélyt lát arra, hogy a mostani tárgyalásoknak köszönhetően Magyarország és Jordánia jelenlegi 30 millió dolláros kereskedelmi forgalmát sikerül jelentősen növelni. Szijjártó Péter elmondta, a miniszterelnöki látogatás során több együttműködési megállapodást ír alá a két ország: így például gazdasági vegyes bizottság létrehozásáról, oktatási és képzési együttműködésről - például a nukleáris energia területén - és egy egyetemi ösztöndíjprogramról.