Lemondott a ciprusi pénzügyminiszter

Vágólapra másolva!
Lemondott posztjáról Ciprus pénzügyminisztere, a lemondást azonban nem fogadta el az elnök. Eközben a mára kitűzött szavazás valószínűleg sikertelen lesz az európai mentőcsomagról és az annak feltételeként szabott betétadóról. Az euró esik a hírre.
Vágólapra másolva!

Az imént napvilágot látott hírügynökségi értesülések szerint benyújtotta lemondását Ciprus pénzügyminisztere, Michael Sarris. A szinte azonnal érkező válaszhír alapján az elnök (egyelőre) nem fogadta el a minisztere lemondását.

A hír azért is hangzik furcsán, mert Sarris egyébként Moszkávban tárgyal a ciprusi mentőcsomag orosz vonatkozásai miatt. Az európai mentőcsomag feltételeként szabott betétadó leginkább a mintegy 12 milliárd dollárnyi ciprusi betéttel rendelkező orosz ügyfeleket érintené negatívan, a ciprusi gazdaság ráadásul a betéteknél lényegesen nagyobb mértékben függ Oroszországtól hiteleken és az országban bejegyzett off-shore vállalatokon keresztül.

Szintén az imént látott napvilágot, hogy a Reuters szerint a ciprusi kormánypárt emellett a hírek szerint egyszerűen kihagyná a szavazást a tervezett betétadóról, így ismét kútba eshet a hétvége óta húzódó ügy lezárása, nem szavazzák meg a 10 milliárd eurós mentőöv feltételeként támasztott intézkedéseket. A bankok március 21-ig zárva tartanak. A hír többé-kevésbé illeszkedik a mai elemzésünkben megfogalmazottakhoz, eszerint a legvalószínűbb forgatókönyvnek egyelőre az tűnik, hogy az eredeti terv elbukik, viszont módosított feltételekkel megkapja a mentőövet Ciprus. Az ügy végéig ugyanakkor még nagy a bizonytalanság, főként az orosz szerepvállalás miatt, így jöhetnek még kellemetlen meglepetések.

Az euró mélyrepülésbe kezdett a dollárral szemben, szinte azonnal 1,29 alá süllyedt ismét az árfolyam, és a vezető európai tőzsdék is megcsúsztak, a spanyol IBEX 2,4 százalékos mínuszban jár, a DAX 1 százalékos esést mutat.

Az euró-dollár árfolyam (1 perc)