A hároméves keresztfiam is adózna

Vágólapra másolva!
A ciprusiak egy része alig várja, hogy külföldre menekíthesse a pénzét, van, akinek a legjobban az fáj, hogy hároméves keresztfia is lehet, hogy adózni fog. A bankokban már egyáltalán nem bíznak, ennek ellenére mégis van, aki azt mondja: még mindig inkább ott tartja a pénzét, mint otthon. Ciprusiakat kerestünk meg, miután felmerült, hogy minden bankbetétet megadóztatnának.
Vágólapra másolva!

"Olyan érzés, mint a török invázió 1974-ben - ezúttal az Európai Unió inkább ellenségnek tűnik, mint barátnak" - fogalmazta meg az [origo]-nak a Limasszolban élő Pambosz, hogy milyen a ciprusiak hangulata, miután kiderült, egyszeri adót vetnek ki minden bankbetétre. Az ország kettéosztott egy kelet-nyugati határ mentén: a hetvenes években Törökország megszállta a sziget északi részét.

A bankbetétek megadóztatása ellen tüntető ciprusi Nicosiában - további fotókért kattintson a képre! Forrás: AFP/Patrick Baz

Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap 10 milliárd eurót (3000 milliárd forintot) ad Ciprusnak, amelynek bankrendszerét a csőd szélére sodorták a görög válság hullámai. A hitel feltétele a Ciprust adóparadicsommá változtató 10 százalékos társasági adó emelése és a bankbetétek megadóztatása. A pénzből a bankokat tőkésítik fel, e nélkül valószínűleg összeomlott volna az ország bankrendszere, és kiújult volna az európai adósságválság. (A ciprusi helyzetről szóló elemzésünket itt találja.)

Bár az uniós mentőakciókhoz legnagyobb mértékben hozzájáruló német kormány jelezte, hogy nyitottak a feltételek módosítására, és kedd este az uniós pénzügyminiszterek is előálltak egy mérsékeltebb tervvel a ciprusiak körében máris pánikot okozott az adó bejelentése. Azóta a kormány bejelentette, hogy kárpótlást fizetnek a betéteseknek: az adott bank részvényeit kapják cserébe, ezeket később kamatozó kötvénnyé alakíthatják, amelyek mögött egy gáztársaságtól származó bevétel jelenti majd a garanciát.

Kiürültek az ATM-ek

Eredetileg hétfőn meg is szavazták volna a törvényt, a német módosítási hajlandóság miatt azonban keddre halasztották a szavazást. A bankok hétfőn zárva maradtak egy nemzeti ünnep miatt, csütörtökig pedig bankzárlatot hirdettek, hogy ne formálódjon tettekké a bankpánik. A ciprusiak ugyanis abban bízva, hogy ha gyorsan kiveszik a pénzüket a hétvégén, megússzák az adót, gyakorlatilag kiürítették az automatákat, és arra is készen állnak, hogy megrohanják a bankokat, hogy menekítsék a vagyonukat.

A bankautomaták teljesen kiürültek, a bankok csütörtökig biztosan zárva maradnak - további fotókért kattintson a képre! Forrás: AFP/Barbara Laborde

"A bankok internetes felülete nem működik, az ATM-ek csak korlátozott mennyiségű pénzt adnak ki, és elég gyorsan kiürülnek" - írta Pambosz. A legfelháborítóbbnak mégis azt tartotta, hogy még a gyerekek nevére nyitott számlákat is megadóztatják. "A hároméves keresztfiamnak is nyitottunk számlát, most ő is adózna" - írta.

A szintén limasszoli ingatlanos Fanosz azt válaszolta megkeresésünkre, hogy undort érez, mert senki nem számított erre. Ő ugyanúgy nem jutott pénzéhez a háromnapos hétvége miatt (Cipruson a hétfő volt állami szünnap), az internetes utalások pedig nem voltak elérhetőek, csak az ATM-ekből lehetett kivenni némi pénzt. A "kapzsi bankárokat" hibáztatta azért, mert tudták előre, hogy ki fogják menteni őket. A kormány hétfőn kiadott közleményében igyekezett hangsúlyozni, hogy soha többé nem lesz ilyen, de Fanosz ezt nem hiszi el, szerinte újra és újra ki fogják menteni a bankokat, ahogy a világon mindenhol teszik. Mindezek ellenére higgadtan annyit mondott, még így is jobban bízik a bankokban, mint, hogy "otthon, az ágya alatt" tartsa a pénzét, de azt mondja, a feltételeket meg kell változtatni.

Az olaszok és spanyolok a következők

Egy cipruson élő magyar, aki a nevét nem vállalja nyilvánosan, azt mondta a ciprusi hangulatról, hogy "az biztos, hogy a legtöbben ki fogják venni a pénzüket a bankból. A bizalom elveszett, az emberek alig várják, hogy biztos helyre vigyék a pénzüket, mert a bankban már nem érzik biztonságban." Szerinte a felháborodott emberek a parlament döntését várják, mert "ott eldől sok minden, nem csak Ciprust, hanem Európát illetően is". Ehhez csatlakozott Pambosz is, aki azzal bátorította az [origo] érdeklődő munkatársát, hogy terjesszék az újságok a ciprusi híreket, mert "Olaszország és Spanyolország lesz a következő".

"Ki következik?" - tüntetők transzparensei a ciprusi parlament előtt - további fotókért kattintson a képre! Forrás: AFP/Yiannis Kourtoglou

Egy Costas néven fórumozó limasszoli szerint durva ugyan a lépés, de még mindig jobb, mint ha nagyobb hitelt kellett volna felvennie Ciprusnak. E mögött az a magyarázat áll, hogy a szigetországnak körülbelül 17 milliárd euró segélyre volt szüksége a csőd elkerülésére. Az EU és az IMF 10 milliárdot áll, viszont körülbelül 7,5 milliárdot Ciprus magára vállalt, ennek keretében vetik ki az adót.

10 vagy 100 százalék?

Costas szerint az ország választhatott, hogy 10-20 vagy akár több évre "rabszolgává" válik, ha az EU és az IMF a 17,5 milliárd eurós segélyt adja, vagy csak 5-7 évre lesz "szolga", de akkor a 10 milliárd fölötti szükséges pénzt maga teremti elő. A kommentelő azt is hozzátette azért, hogy reméli, a végeredmény "nyitott, transzparens, méltányos és multikulturális" ország lesz "a csőlátású tömegre építő korrupt paraziták" uralma helyett.

Az élénk vitát jelzi, hogy van, aki vállalná a bankrendszer csődjével járó káoszt, van, aki viszont inkább fizet 10 százalékot, mint hogy elveszítsen mindent. "Aki ez ellen az adó ellen szavaz, az az államcsődre szavaz. Vagy 10 vagy 100 százalékot veszítünk" - érvelt a Mario nevű kommentelő. (Valójában a kispénzűek 6,75 százalékot fizetnének az eredeti terv szerint, ez a cikk megírásakor még képlékeny volt: felmerült, hogy 100 ezer euró alatt egyáltalán ne fizessenek.)

Christianos viszont a piac tisztító hatása mellett érvelt, nem törődve a bankválsággal. "Hagyni kellene a bankokat elbukni" - mondta. Szerinte Oroszország és Németország lenne a két nagy vesztes, mert a helyi gazdaság állítása szerint nem a bankok finanszírozására épül. "Ne legyen több bankmentés, hagyjuk a piacot, hogy tegye a dolgát, és takarítsa el ezt a káoszt" - érvelt sajátságos kapitalista érvekkel Christianos.