Elkerülhetetlen a ciprusiakra kivetett adó

Vágólapra másolva!
Az eurózóna pénzügyminiszterei tárgyalni akarnak Ciprussal a mentőcsomagról. Az Eurócsoport vezetője szerint azonban az unióban szavatolni kell a 100 ezer eurónál kisebb betétek biztonságát.
Vágólapra másolva!

Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport készen áll, hogy egyeztessen a ciprusi hatóságokkal az általuk kidolgozott kiigazító javaslatról - tudatta az Eurócsoport vezetője csütörtökön, miután telefonos konferenciabeszélgetést folytatott kollégáival.

Közleményében Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter sürgeti a ciprusi hatóságokat, hogy a lehető leghamarabb álljanak elő a javaslattal, amelyet az Európai Bizottságból, a Nemzetközi Valutaalapból és az Európai Központi Bankból álló trojkának is elemeznie kell.

Dijsselbloem kommünikéjében azt is világossá teszi, hogy a megállapodásnak a hétvégén "az Eurócsoport által meghatározott paraméterek" alapján kell létrejönnie, vagyis a mentőcsomag mérete nem változik, Ciprus továbbra is mintegy tízmilliárd euróhoz juthat hozzá, ha az ország finanszírozásához szükséges maradék összeget képes maga előteremteni. Az erről szóló hétvégi megállapodást megelőzően szakértők mintegy 17 milliárd euróra taksálták a Nicosiának szánt mentőcsomag méretét, ám az Eurócsoport úgy ítélte meg, ekkora összeg folyósítása azt jelentené, hogy Ciprus államadóssága a mintegy 750 ezer lakosú szigetország bruttó hazai termékének (GDP) majdnem száz százalékával ugrana meg, ami valószínűleg fenntarthatatlan adósságterhet jelentene.

A 100 ezer eurónál kisebb betétek biztonságban vannak

"Az Eurócsoport ismételten hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az Európai Unióban a 100 000 eurónál kisebb betétekért teljes mértékben jót kell állni" - szögezi le csütörtök esti közleményében Jeroen Dijsselbloem, aki eddig is azon a véleményen volt, hogy a korábban tervezett, a ciprusi betétekre kivetett egyszeri illeték jogilag nem ásta volna alá a betétgarancia intézményét.

Dijsselbloem délelőtt az Európai Parlament (EP) gazdasági bizottságában arról beszélt, hogy a ciprusi betétekre kivetett egyszeri illeték szerinte "elkerülhetetlen", és úgy látja, a hétvégén elfogadott csomagnak nincs alternatívája.

"Az illeték erőteljesen védhető, mert ez közvetlen mód arra, hogy a ciprusi bankszektor betéteit bevonjuk, ami elkerülhetetlen, ha olyan csomagot akarunk létrehozni, amely nem jelent még több terhet és adósságot Ciprus számára, mint a 10 milliárd euró, amiről megállapodtunk" - hangoztatta az Eurócsoport elnöke az EP-ben. A politikus annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy szerinte a Ciprusnak szánt mentőcsomag nem bukott meg.