Közelíti a 150 ezret a nettó átlagbér

Vágólapra másolva!
A nettó átlagkeresetek kissé nagyobb mértékben nőttek januárban, mint az árak, így a reálbérek szerény mértékben nőttek. Az átlagbér 147 ezer forint közelébe kúszott. A pénzügyi területen 300 ezer forintot visz haza átlagosan egy dolgozó. A versenyszférában foglalkoztatottak létszáma azonban hároméves mélypontra esett.
Vágólapra másolva!

146 600 forint - ennyi volt az országban a nettó átlagkereset januárban. A fizikai dolgozóké 105 300 forint volt, a szellemi foglalkozásúak pedig átlagosan 187 700 forintot vittek haza az év első hónapjában, derül ki a KSH adataiból. Bruttóban számolva az átlagbér 224 ezer forint volt. A közfoglalkoztatottak bruttó keresete 82 ezer forint.

A nettó bérek 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéküket, mivel az árak átlagosan 3,7 százalékkal nőttek, így a reálbérek szerény mértékben emelkedtek.

A versenyszektorban jobban nőttek a bérek, mint az állami szférában. A versenyszektorban dolgozók nettó bére 4,6, a közfoglalkoztatottak nélkül mért közszférában 2,8 százalékkal kaptak kézhez több pénzt januárban, mint egy éve.

A nemzetgazdasági ágakat tekintve a legjobban - ahogyan évek óta - a pénzügyi, biztosítási tevékenység fizet, ott átlagosan 300 ezer forint a nettó kereset. A lista második helyén a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás és légkondicionálás ágba tartozó szakmák állnak, de ott bő 70 ezer forinttal visz haza kevesebbet egy dolgozó átlagosan, mint a pénzügyi szektorban dolgozók.

A statisztikai hivatal adatai szerint a legsanyarúbb sorsa a vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatási ágban alkalmazottaknak van, ott 95 ezer forint a nettó átlagkereset. Igaz, ez az a szektor, ahol legjellemzőbb, hogy borravalóval kiegészítik jövedelmüket a dolgozók, ezt azonban a statisztika nem igazán képes mérni.

Összességében azonban nincs sok okuk örülni a munkavállalóknak. Amint arra a Portfolio.hu rávilágít, kedvezőtlen hír, hogy nem állt meg az alkalmazotti létszám apadása a legalább öt főt foglalkoztató, versenyszektorbeli munkahelyeknél, sőt a létszám 3 éves mélyponton van. Januárban 1 millió 789 ezren dolgoztak olyan magánvállalkozásoknál, ahol legalább öt munkavállalót foglalkoztattak.

A költségvetési szférában 682 ezren dolgoztak.

A munkavállalók jó része azonban kis cégeknél dolgozik, több mint egymillióan vannak így.