Romániában terjeszkedik a Raiffeisen

Vágólapra másolva!
Az osztrák Raiffeisen Bank megvásárolja a Citibank román lakossági egységét, aminek a lehetőségéről korábban már az Investor.hu is beszámolt. A tranzakció pontos részletei nem láttak napvilágot, annyit azonban tudni, hogy az ügylettel mintegy 100 ezer ügyfelet és több mint 90 millió eurónyi forrást szerez a vevő.
Vágólapra másolva!

Az osztrák Raiffeisen Bank International megvásárolta a Citibank román lakossági egységét, miután a felek ma aláírták a megállapodást. Az ügyletről további részleteket nem közöltek, ugyanakkor a tényleges lebonyolítás a harmadik negyedévben várható.

A hír nem számít nagy meglepetésnek, az Investor.hu már korábban is beszámolt róla, hogy a Der Standard meg nem nevezett értesülései szerint az osztrák bank megfontolná a Citigroup román egységének megvételét. A március elején megjelenő hírt, akkor még nem kívánták kommentálni a Raiffeisen részéről.

Az ügylet révén a Raiffeisen mintegy 100 ezer ügyfelet és több mint 90 millió eurónyi forrást akvirált a 2012 év végi adatok alapján. Ezen kívül a Citibank kereskedelmi banki dolgozóit is átvette az osztrák pénzintézet. Véleményük szerint Románia számít az egyik legjobb üzleti kilátásokkal rendelkező piacának. A közlemény szerint a tranzakciónak elhanyagolható hatása lesz a vevő tőkehelyzetére.

A Raiffeisen elmúlt negyedéve nem sikerült túl jól, a bank hosszú idő után először szenvedett el veszteséget, amire már idejekorán felhívta a figyelmet a menedzsment. A közel 120 millió eurós negyedéves veszteség alapvetően a céltartalék képzés növekedésének tudható be. A negyedik negyedévben ez a sor közel 400 millió euróval rontotta az eredményt, köszönhetően a magas magyar, lengyel és ukrán leánybankok utáni elszámolásnak.

A profit mélyrepülése ezeken túl egyszeri költségelemek megjelenésének is betudható volt. A Raiffeisen a negyedévben 30 millió eurós veszteséget szenvedett el derivatív pozíciók átértékelésén, míg az ukrán Aval bank goodwilljén 10 millió eurós leírást könyveltek el. Hasonló leírást könyvelt el az egyik legnagyobb versenytárs, az Erste is román egységén, a 300 millió eurós összeg az éves profit nagy részét el is vitte. Ennek tudatában viszont már megkérdőjelezhető lehet a Raiffeisen romániai terjeszkedése.

A bankpapír kezdetben csökkenéssel reagált a hírre, ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy ebben a pesszimista nemzetközi hangulat is közrejátszhatott. Azóta viszont a lejtmenet javát maga mögött hagyta a részvény, már közel tartózkodik a pozitív tartományhoz a Raiffeisen árfolyama.

A Raiffeisen Bank árfolyama (Bécs)

Forrás: [origo]