Öntik a spanyol telekomcég részvényeit

Vágólapra másolva!
A Telefónica részvényei 4 százalékkal zuhannak, miután tegnap piaczárást követően jelentette be a társaság, hogy közel 1 milliárd euró értékű sajátrészvény csomagot értékesít. A befolyó pénzből a cég nettó hitelállományát kívánja tovább csökkenteni. A társaságnak már nem ez az első akciója adósságának mérséklése érdekében, hiszen korábban több eszközétől is megvált már a telekomcég.
Vágólapra másolva!

A Telefónica, Spanyolország legnagyobb telefontársasága tegnap piaczárást követően jelentette be, hogy értékesíti körülbelül 1 milliárd euró értékű sajátrészvény csomagját, és a befolyó pénzt hitelállományának csökkentésére fogja felhasználni. A Telefónica terve az, hogy nettó hitelállományát 47 milliárd euró alá csökkenti a 2012 év végi 51,3 milliárd euróról. A társaság hétfőn piaczárás után jelentette be lépését, ma pedig 4 százalékos zuhanással reagált az árfolyam a hírre.

Az ügylet végrehajtásához a Goldman Sachs befektetési bankot kérte fel a társaság. A 90,1 millió darab sajátrészvény eladása közel 2 százalékos tulajdoni arányt jelent, és a teljes állomány értékesítése egy napnál várhatóan nem fog több időt igénybe venni.

A részvények értékesítése az úgynevezett gyorsított könyvépítésen (accelerated bookbuilding) keresztül megy majd végbe. Ennek lényege, hogy a tulajdonos nagyobb méretű pakettjétől minél hamarabb meg szeretne válni, így az ajánlatok beérkezése, az ár meghatározása, és az ügylet megkötése meglehetősen gyorsan, általában egy vagy maximum két nap alatt történik. Általában akkor folyamodnak ehhez a megoldáshoz, amikor az eladónak sürgősen forrásra van szüksége.

Mivel a cég részvényei az elmúlt időszakban túlteljesítették az IBEX 35 spanyol részvénypiaci indexet, a vállalat úgy döntött, hogy most alkalmas az időpont saját részvényei eladására, amivel egyúttal pénzügyi rugalmasságát is növelni tudja. A cég papírjai eddig 7,3 százalékot emelkedtek ebben az évben, míg a spanyol benchmark 3,6 százalékkal áll alacsonyabban, mint az év első kereskedési napján volt.

Forrás: [origo]

A Telefónica már korábban is tett lépéseket hatalmas adósságállományának csökkentése érdekében. Az elmúlt hónapokban több eszközétől is megvált a társaság, illetve kötvénykibocsátással is jelentős összeghez jutott. 1 milliárd euró fejében értékesítette az Atento call center üzletágát, majd német leányát október végén vezette be a tőzsdére. Viszont egyelőre elhalasztotta egyik legjövedelmezőbb dél-amerikai egységének tőzsdére vezetését.

A telekomcég olyan más spanyol vállalatok példáját követi sajátrészvény értékesítési akciójával, mint például a Repsol, a legnagyobb spanyol olajvállalat. Emellett a Repsol is eszközeladásokkal próbálja csökkenteni magas eladósodottságát. A Shell 6,7 milliárd euróért vett meg a spanyol olajcégtől cseppfolyós földgázzal kapcsolatos eszközöket.

A részvényárfolyam ma 4 százalékkal zuhan, miután újra lehet kereskedni a papírral 10 órától a felfüggesztés után.

A Telefónica árfolyama (Madrid)

Forrás: [origo]