Így csinált több milliárdot a guru

Vágólapra másolva!
A kilencedik legnagyobb befektető lehet Warren Buffett a Goldman Sachs-ban, miután egy 2008-ban kötött megállapodást módosított a Berkshire Hathaway és az amerikai befektetési bank. Az új szerződés szerint Buffett nem készpénzben, hanem Goldman Sachs részvényekben kéri a profit kifizetését. A közel 2 százalékos részesedés "ingyen" megszerzése jelenlegi áron számolva 1,4 milliárd dollár nem realizált profitot eredményez a Berkshire Hathaway befektetőinek, akiknek így az ügyletből közel 4,7 milliárd dolláros nyereségük lehet 5 milliárd dollárnyi kezdeti befektetés után.
Vágólapra másolva!

Jó időben, jó helyen

Ismét bebizonyította Warren Buffett hogy jó helyen lenni jó időben, sok esetben rendkívül kifizetődő tud lenni. A milliárdos befektető ugyanis lényegében úgy válhat a Goldman Sachs egyik legnagyobb részvényesévé, egy a 2008-as válság legsötétebb napjaiban kötött speciális megállapodás módosítása miatt, hogy nem kell pénzt befektetnie a csomag megszerzésébe.

2008 őszén t Buffett cége, a Berkshire Hathaway 5 milliárd dollárért cserében 50 ezer darab elsőbbségi Goldman Sachs részvényt kapott és mellé még 43,5 millió darab warrantot. Utóbbi értékpapírok lehetőséget biztosítanak Buffett részére, hogy 43,5 millió részvényt megvásárolhasson 2013. október elejéig 115 dolláros áron.

Az új megállapodás szerint a Goldman Sachs befektetési bank a warrantok 115 dolláros lehívási ára és Goldman részvények ára közötti különbséget fizeti ki részvény formájában a Berkshire Hathaway számára. 146 dolláros részvényárfolyammal számolva mintegy 9,3 millió darabos pakkot kaphat Buffett , amivel közel 2 százalékos pakkal rendelkezhet majd a milliárdos guru.

Forrás: [origo]

Mit jelent a warrant?

A warrant úgynevezett opciós utalvány, mely könnyen összekeverhető az opcióval. Abban tér el a szokványos opcióktól, hogy lehívásának fedezetéül a vállalatnak új részvényeket kell kibocsátania, mellyel a forgalomban lévő részvények száma, így a közkézhányad is megnő. Fontos különbség még a warrantok és az opciók között, hogy előbbi általában jóval hosszabb lejárati idővel (akár 15 év) rendelkezik, mint utóbbiak, ami megnöveli a felhasználásig rendelkezésre álló időt. A warrant bevételt eredményez a vállalatnak, amikor a warrant tulajdonosa kifizeti (az opciós megállapodásban rögzített) kötési árat, melyért cserébe részvényt ad a warrant vásárlójának. Az előbbi különbségek miatt a warrant értéke különbözik egy azonos feltételekkel rendelkező vételi opció értékétől.


Lehman, Goldman - olcsó áruk

Az omahai bölcsnek is nevezett Buffett elmondása szerint a minőségi árut szereti, főleg akkor, amikor azok le vannak árazva. A minőségi áru ez esetben a Goldman Sachs befektetési bank volt, a különösen kedvező helyzet pedig 2008 szeptemberében alakult ki, amikor a jelzálogpiaci válság a befektetési bankokat is elérte és drasztikus zuhanásokat lehetett látni a piacokon.

Buffett eleinte még a Lehman Brothers megmentésére tett ajánlatot, ám a cég menedzsmentje elutasította azt. Később azonban a Goldman Sachs is képbe került, a nehéz helyzetben lévő bankba végül 5 milliárd dollárt fektetett Buffett, melyért cserébe ún. warrantokat (opció) és speciális, 10 százalékos éves osztalékot biztosító elsőbbségi részvényt kapott.

Később az amerikai állam is segített a Goldman Sachs talpra állításában, a bank végül 2011 áprilisában vásárolta vissza Buffett-től az elsőbbségi részvényeket, jelentős prémium mellett. Bár a warrantok beváltására még nem került sor, az elméleti árfolyamnyereség így is jelentős, és a legendás befektető jelenleg már közel 4,7 milliárd dolláros - egyelőre nem realizált - profitot ért el az 5 milliárdos befektetésén a Reuters szerint.

A 4,7 milliárd dolláros összeg több tételből adódik. Egyrészt a Goldman Sachs jelentős mennyiségben fizetett osztalékot a Berkshire-nek, évente 500 millió dollárt, továbbá Buffett keresett az elsőbbségi részvények eladásán is 500 millió dollárt, valamint kapott még a speciális értékpapírok eladásokat 1,64 milliárd dollárnyi rendkívüli osztalékot. Ezekhez adódik hozzá a warrantokon "lévő" nagyjából 1,35 milliárd dolláros nyereség.

Örül a Goldman az új befektetőnek

A megállapodás után a Goldman Sachs vezetője, Lloyd Blankfein örömtelinek nevezte, hogy a Warren Buffett a cég nagyrészvényese lesz. Köztudott, hogy a milliárdos befektető sok esetben évekig, évtizedekig is megtart egy pozíciót és mielőtt a megvásárolja a papírokat, alaposan megvizsgálja a céget.

Ennek függvényében különösen jó ómen a Goldmannek, hogy Buffett nem csak a 2013-as évben lejáró warrantok profitját kívánja bezsebelni, hanem hosszú távú befektetésként tekint a cégre.

Hasonlóan vélekednek az elemzők is, a Financial Timesnak nyilakotó Glenn Schorr, a Nomura szakértője szerint előnyös megállapodás született a Goldman-re nézve, hozzátéve, "ki ne akarná Warren Buffettet a részvényesei sorában látni?"

Következő a Bank of America?

Nem a Goldman Sachs az egyetlen óriásvállalat, melyet Warren Buffett megmentett a 2008-as események következtében fenyegető összeomlástól, a Bank of America és a General Electric is a milliárdos segítséget kapott a Berkshire Hathawaytől.

2011-ben a Bank of Americát 5 milliárd dollárral segítette ki a Berkshire Hathaway. A Goldman Sachshoz hasonlóan elsőbbségi részvényeket és warrantokat kapott Buffett, utóbbiak a bank 6,5 százalékát kitevő 700 millió részvény megvásárlására biztosítanak jogot, 7,14 dolláros ár mellett. Mivel a Bank of America árfolyama már 12 dollár körül mozog, vélhetően ez is komoly profittal kecsegtethet a híres befektető számára, bár a warrantok 2021-es lejárata igencsak messze van.

Buffett és a tőzsdei hatások

Ha pusztán a tőzsdei árfolyam reakciókra szorítkozunk, akkor Buffett neve valóban kiváló biztosíték, hiszen a Goldman árfolyama a 2008-as mentőcsomag után már 2009 végére közel a duplájára emelkedett. Bár a részvény ára az óta többször is a 115 dollár alá csökkent, összességében stabilan felette tartózkodik, tovább növelve ezzel a legendás befektető újabb mesés befektetésének értékét.

A Goldman árfolyama (heti)

Forrás: [origo]