Álmagyar reklám miatt büntetik a Pennyt

Vágólapra másolva!
A Penny Market Kereskedelmi Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor reklámkiadványában úgy hirdetett termékeket magyar termékként, hogy nem volt tekintettel a lehetséges fogyasztói értelmezésre - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, amely 5 milliós bírságot szabott ki a vállalkozásra.
Vágólapra másolva!

A vállalkozás 2010. július 1. és 2012. február 28. közötti időszakban nyomtatott reklámújságjában, plakátokon, a nyomtatott sajtóban és egyéb hirdetéseiben egyes termékeit "magyar termék" megjelöléssel népszerűsítette. A GVH álláspontja szerint a magyar jelleget hangsúlyozó termékmegjelölés előzetesen rögzített, az egész szervezetre kiterjedően következetesen alkalmazott követelményrendszer alapján alkalmazható. Követelmény továbbá, hogy a vállalkozások a rendszereiket a fogyasztói értelmezésre figyelemmel alakítsák ki.

A GVH megítélése szerint az átlagfogyasztó alapvetően a magyar alapanyagból, magyar cég által, magyar munkaerő közreműködésével, Magyarországon előállított termékeket tekinti magyar terméknek. A GVH megállapította, hogy a Penny saját kritériumrendszerében kizárólag a termék adminisztratív származási helyét tekintette irányadónak a magyar termékként való minősítés szempontjából. A származási hely fogalma azonban nem azonos a fogyasztói értelmezés szerinti származási hellyel.

A hatóság szerint ezzel a Penny Market Kereskedelmi Kft. fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ezért 5 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozással szemben.