Jóval alacsonyabb lehet a hiány Matolcsyék szerint

Vágólapra másolva!
Visszavágta az idei és jövő évi költségvetési hiányra vonatkozó előrejelzését az MNB. A ma közzétett inflációs jelentés szerint a jegybank 2013-ban és 2014-ben egyaránt 2,9 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt vár, ami jóval alacsonyabb a jegybank korábbi előrejelzéseinél, és az Európai Bizottság, IMF duó prognózisainál is.
Vágólapra másolva!

Visszavágta az idei és jövő évi költségvetési hiányra vonatkozó előrejelzését az MNB. A jegybank ma publikált jelentése szerint 2013-ban és 2014-ben 2,9 százalékos lehet a GDP-arányos költségvetési hiány, ami így az EU által célként előírt 3 százalékos szint alatt alakulhat. A maastrichti hiánykritérium teljesítése elengedhetetlen feltétele annak, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, mely a kormány elsőszámú prioritásának tekinthető.

Ezzel a Matolcsy György által vezetett MNB már jóval optimistábban látja a jövőt, mint Simor András elnöksége idején, a korábbi előrejelzések ugyanis még idénre 3 százalékos, jövőre pedig 3,8 százalékos hiányt vetítettek előre. A jegybank elemzése szerint a kedvezőbb eredményt az okozhatja, hogy javul az adóbeszedés hatékonysága, és a korábban feltételezettnél lassabban teljesedik ki a munkahelyvédelmi akcióterv hatása - áll az MNB inflációs jelentésében.

Palotai Dániel, a Matolcsy György által kinevezett új, a monetáris politika megvalósításáért felelős ügyvezető igazgató elmondta, a magyar jegybank korábbi költségvetési előrejelzései túlságosan pesszimisták voltak, ezért olyan módosításokat vittek véghez, melyek ezeket a prognózisokat közelebb viszik a valósághoz -írja a Bloomberg.

A magyar jegybank előrejelzése az Európai Bizottság és az IMF prognózisainál is alacsonyabb költségvetési hiányt vetítenek előre, az EB ugyanis 3,4 százalékos deficitet vár idén és jövőre egyaránt. A Valutaalap pedig idén 3,7 százalékos, 2014-ben pedig 3,8 százalékos hiánnyal számol Magyarország esetében.

Forrás: [origo]