Pusztító krízistől tart Faber

Vágólapra másolva!
Marc Faber, a folyamatosan a vészmadár szerepében tetszelgő híres befektetési guru, ismét a részvénypiacok esésével riogat. Szerinte a befektetők semmilyen piacon nem tudnak elbújni a buborékok közelgő kidurranása elől, a máskor ilyen időszakban menedékként kezelt arany sem jelenthet ezúttal fedezéket.
Vágólapra másolva!

Marc Faber híres befektetési szakember szerint a világ értékpapír- és nyersanyag piacain mindenhol buborékok kialakulása figyelhető meg, és ez még a menedéknek tekintett arany esetében is igaz.

Nagyobb korrekció jöhet a részvénypiacokon

A legutóbbi ilyen buborék az amerikai részvénypiacokon látható, ahol az indexek mindenkori csúcsaikat ostromolják. Faber az utóbbi hetekben is folyamatosan a részvénypiaci rali kifulladásával riogatott, és akár egy 20 százalékos korrekciót is lehetségesnek tartott. A vészjósló várakozásairól is ismert szakember sokszor ragadja meg az alkalmat, hogy a piacok esetleges összeomlásával keltsen félelmet a befektetőkben.

Legutóbbi márciusi befektetési hírlevelében azt írta, hogy 2009 márciusa óta viszonylag pozitív volt az amerikai részvénypiaccal kapcsolatban, hiszen nem volt short részvénypozíciója az elmúlt három évben, most azonban már nem olyan optimista.

Habár jelenleg az amerikai piacok felfelé kapaszkodnak, ugyanakkor a fogyasztói bizalom egyre csökken és a feltörekvő piacok is rosszul teljesítenek az USA-hoz képest, emiatt nem gondolom, hogy az Egyesült Államok vezető indexei sokkal magasabbra kerülhetnek mostani szintjeikről, mondta el Faber a Bloombergnek adott interjújában. Emellett az utóbbi időben erősödő dollár is egyre inkább szűkíti a nemzetközi likviditási bőséget, ami szintén egy komolyabb esés lehetőségét vetíti előre.

Az S&P 500 és a Dow Jones index is történelmi csúcsa körül mozog az elmúlt hetekben. Valószínűleg Ciprus és az eurózóna válsága miatt nem tudott új mindenkori magasságokba emelkedni az S&P, a Dow Jones pedig a keddi újabb rekorddöntése után szerdán 0,2 százalékkal zárt lejjeb.

Az S&P 500 értéke (pontban)

Forrás: [origo]

Az arannyal kapcsolatban is pesszimista a guru

Fabert az aranyról is kérdezték, miért ne lehetne a nemesfém a menekülő eszköz egy ilyen időszakban. A legnagyobb aggodalmam, hogy egy rendszerszintű krízis jöhet, ami elől nem lehet majd elbújni, még az olyan biztonságosnak tekintett eszközben sem, mint az arany.

Szerinte a jegybankok nyomdáiból kiáramló pénz nem egyenletesen oszlik el a gazdaságokban, és habár a likviditásbőség megteremtésével a gazdasági növekedés serkentését akarják elérni, ezzel csak buborékokat fújnak mind a fejlődő mind pedig az amerikai piacokon. Ugyanezt láthattuk már 2000-ben a technológiai lufinál, 2007-ben a lakásárak esetében és 2008-ban a nyersanyagoknál, figyelmeztetett a guru.

Az arany árfolyama (USD)

Forrás: [origo]