A honvédséget is közmunkások segítik

Vágólapra másolva!
Közfoglalkoztatási program indul a honvédség szolnoki helikopterbázisán. Közmunkások dolgoznak a Vértes erdeiben. Idén 2-300 ezer közmunkás dolgozhat, enélkül esély sem lenne arra, hogy a kormány munkahelyteremtési ígérete összejöjjön.
Vágólapra másolva!

Harmincegy embernek nyújt kereseti lehetőséget az a közfoglalkoztatási program, amely április 2-án kezdődik a Magyar Honvédség (MH) 86. szolnoki helikopterbázisán. A katonai központ több mint 14 millió forint támogatás nyert el a foglalkoztatásra - közölte Balázsi Edit, a bázis sajtószóvivője.

A féléves program egyik célkitűzése, hogy elősegítsék a dolgozók visszajutását a munkaerőpiacra. A résztvevők napi hat órában a helikopterbázis területén és közvetlen környezetében karbantartást, takarítást végeznek, gondozzák a parkokat. Összegyűjtik a hulladékot az alcsi Holt-Tisza-parton a bázis mentén és a repülőtér keleti oldalán található erdősávban, és megjavítják a megrongálódott kerítést.

A foglalkoztatásban részt vevők munkaruházatát, munkavédelmi eszközeiket a helikopterbázis biztosítja.

Közmunkásokra máshol is számít az állam. A Vértes erdeiben csaknem négyszáz közmunkást fognak dolgoztatni, akivel elégedett lesz az erdőkezelő társaság, átveszi a törzsállományába, középvezető is lehet belőle.

A közmunkaprogramok felfuttatását az Orbán-kormány már 2010-ben eldöntötte. Ez nem független attól, hogy 2011 szeptemberétől a munkanélküliek kilenc helyett már csak három hónapig kapnak segélyt az államtól, utána a többségük, mivel nem talál magának munkahelyet a versenyszektorban, közmunkásnak áll. A kormány ráadásul azt is ígérte, négy év alatt 400 ezerrel növeli Magyarországon a dolgozók számát, tíz év alatt pedig egymillióval, a versenyszektorban azonban közel három év alatt csupán pár tízezer, legfeljebb százezer körüli új munkahely jött létre. A közmunkaprogramokban idén 2-300 ezer embert akarnak foglalkoztatni, de ezzel csak a töredéküket segítik hozzá ahhoz, hogy a programból kilépve állást találjon a piaci szférában. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a napokban azt mondta, a közmunkások mindössze tíz százalékának sikerül visszatérni a munkaerőpiacra egy idő után, vagyis csak minden tizedik közmunkás tud munkát szerezni a versenyszférában vagy az állami intézményeknél nem közfoglalkoztatottként.