275 forintot kaphatunk AAA Auto részvényünkért

Vágólapra másolva!
Részvényenként 275,173 forintért vásárolja vissza a tulajdonosok papírjait az AAA Auto, a részvényesek április 8-tól június 7-ig jogosultak kérni, hogy a társaság vegye meg tőlük részvényeiket. Az AAA Auto a budapesti tőzsdén március 28-án az ajánlati árnak megfelelő 275 forintos szinten fejezte be a kereskedést.
Vágólapra másolva!

A társaság azon részvényesei, akiknek a részvényeit a joggyakorlásuk időpontjában a Keler Zrt. tartja nyilván, 2013. április 8-tól (ezen napot is beleszámítva) 2013. június 7-ig (ezen napot is beleszámítva) jogosultak kérni a Tpt. 63. § (7) alapján, hogy a társaság vegye meg tőlük a részvényeiket részvényenként 275,173 forintos vételáron. A társasági nyilatkozat fogja tartalmazni, hogy a részvényesek milyen módon és eljárás keretében kérhetik a társaságtól a részvényeik megvásárlását a Tpt. 63. § (7) bekezdése alapján.

Mivel a vállalatban az alapító Anthony James Denny jelentős, 77,6 százalékos részesedéssel bír, az ajánlat során "csak" 13 százaléknyi papírt kell megszereznie a kiszorítási szintet jelentő 90 százalékos küszöb eléréséig. A magyar piacról hamarosan mindenképp távozik a vállalat (hiszen a papír átvezetéséről az igazgatóság is dönthet) és úgy tűnik, hogy a főpiacnak számító prágait is előbb-utóbb elhagyja majd a papír.

A tpt. rendelkezései szerint meghatározott 275,173 forintos ajánlati ár nem tartalmaz prémiumot a szabályok szerint kötelező minimumhoz képest, bár a 180 napos (259 Ft), vagy 360 napos (248 Ft) forgalommal súlyozott mozgóátlagok, vagy a még alacsonyabb egy részvényre jutó saját tőke értéke (melyeket szintén figyelnek az ajánlati ár meghatározásakor) ennél a szintnél is lejjebb vannak.