Vágólapra másolva!
Ha csak a számokat nézi Brüsszel, akkor ki kell engedniük Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól - mondta Cséfalvay Zoltán államtitkár. Szerinte vita van a kormány és az Európai Bizottság között a növekedést tekintve.
Vágólapra másolva!

Amennyiben Brüsszelben csak a számokat nézik, akkor Magyarországnak az idén ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerdán az M1 Ma reggel című műsorában.

Cséfalvay Zoltán a kormányzati szektor hiányára hivatkozott, amely az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásban figyelembe vett módszertana szerint 566,7 milliárd forint, azaz a bruttó hazai termék 2 százaléka volt 2012-ben.

Magyarországnak azt is be kell mutatnia, hogyan tudja tartósan 3 százalék alatt tartani a hiányt - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság 2013-ra 3,4 százalékos deficitet vár Magyarországon, szemben a kormány 2,7 százalékos előrejelzésével.

Cséfalvay Zoltán szerint a különbség abból adódik, hogy a kormány az idén a bruttó hazai termék (GDP) 0,9 százalékos növekedésével számol, míg a bizottság ennél alacsonyabb bővülést, és így kisebb bevételt vár. (Hogy ki a jobb gazdasági jós, elolvashatja ide kattintva.)

Vitapontnak nevezte az államtitkár az elektronikus útdíjból, valamint a pénztárgépek adóhivatalhoz való bekötéséből származó bevételeket is, kiemelve, hogy a kormány már mindkettőnél megtette a szükséges lépéseket, így a bizottság által említett kockázatok kezelhetők.

Szólt arról is, hogy az utóbbi két és fél évben lezajlott reformsorozat elhozza azt a stabilizációt és konszolidációt, amely segíti a befektetéseket.